A német fogyasztói árak tavaly olyan erőteljesen emelkedtek, hogy közel három évtizedes csúcsra futott az infláció – közölte tegnap a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 3,1 százalékkal nőttek 2021-ben. A 2020-as inflációs ráta jóval alacsonyabb, 0,5 százalék volt. 

Az infláció emelkedését elsősorban a tavalyelőtti alacsony árak bázishatása okozta – mondta Georg Thiel, a német szövetségi statisztikai hivatal elnöke. Emellett szerepet játszik az is, hogy a feldolgozóipari termelést erőteljesen fékezik a beszállítói fennakadások, ezzel viszont szemben áll a válságból való kilábaláskor a nagy fogyasztói kereslet. Másrészt a 2020-as bázist az átmenetileg életbe léptetett áfacsökkentés vitte lejjebb, de komoly inflációnövelő hatása volt az energiaárak jelentős emelkedésének is. Decemberben 18,3 százalékkal haladták meg az energiaárak az egy évvel korábbit, míg novemberben 22,1 százalékkal. 

Az év utolsó hónapjában a német fogyasztói árak 5,3 százalékkal emelkedtek éves alapon, ami megfelelt a The Wall Street Journal által megkérdezett elemzők előrejelzésének. Az európai uniós harmonizált szabványok szerint 5,7 százalékos volt a német fogyasztói árindex, ám ez is összhangban maradt az elemzői konszenzussal. 

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A brit infláció ugyanakkor meglepte az elemzőket, amely éves összevetésben a várakozásokat is meghaladó rekordütemre gyorsult decemberben. 

A statisztikai hivatal tegnapi beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt tizenkét havi fogyasztói árindex a tavalyi év utolsó hónapjában 5,4 százalék volt, szemben a novemberben mért 5,1 százalékkal. Októberben 4,2 százalékos, míg szeptemberben 3,1 százalékos éves inflációt mértek. 

A brit statisztikai hivatal jelentése kiemelte, hogy a decemberi volt a legmagasabb tizenkét havi inflációs ütem azóta, hogy az éves infláció rendszeres mérése a jelenlegi módszerekkel 1997 januárjában megkezdődött. A statisztikusok szerint a modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb 1992 májusában volt a tavaly decemberinél gyorsabb az éves brit infláció, abban a hónapban 7,1 százalékkal emelkedett tizenkét havi összevetésben a fogyasztói árindex. Az elemzői konszenzus 5,2 százalékos éves inflációt valószínűsített tavaly decemberre, míg a brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék.

Újra pozitív tartományban a német kötvényhozamok

Rég várt fordulatot hozott tegnap a német állampapírpiacon a 10 éves kötvény hozama, amely 2019 májusa óta először emelkedett ismét pozitív tartományba. A negatív hozamkörnyezet gyakorlatilag azt jelentette, hogy az elmúlt három évben a befektetők fizettek, ők adtak kölcsön a német államnak. A 10 éves német államkötvény legalacsonyabb hozama mínusz 0,7 százalék volt 2019 augusztusában.