Az Európai Központi Bank (EKB) februári kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően nem változtatott monetáris politikáján, és továbbra is bőséges ösztönzőket nyújt idén, annak ellenére, hogy a tegnap napvilágot látott euróövezeti éves rekord magasra, 5,1 százalékra emelkedett a várt enyhülés helyett, meghaladva a bank 2 százalékos inflációs célértékét és előrejelzéseit is. Az EKB ugyanakkor eltörölt egy záradékot, amely szerint a következő politikai lépés bármelyik irányba történhet.

A bank megerősítette, hogy 2022 márciusának végén, a terveknek megfelelően leállítja a pandémiás ösztönző program keretében végrehajtott nettó eszközvásárlásokat, míg a normál eszközvásárlások havi nettó összege 2022 második negyedévében 40 milliárd euró, a harmadik negyedévben 30 milliárd euró, októbertől pedig 20 milliárd euró lesz, mindaddig, amíg szükséges. A Kormányzótanács szintén megerősítette, hogy a nettó vásárlások röviddel az EKB irányadó kamatlábainak emelése előtt véget érnek majd.

Fotó: Shutterstock

Christine Lagarde, az EKB elnöke 14:30-kor kezdődő sajtótájékoztatóján nem valószínű, hogy változtatna inflációval kapcsolatos régóta ismert álláspontján, ugyanakkor elismerheti, hogy a kockázatok növekednek. A piacok ezért erősen figyelni fogják, hogy mond-e valami olyat, ami utalhat egy esetleges jövőbeli változtatásra.

Az eurót használó 19 ország központi bankja régóta azzal érvel, hogy az infláció beavatkozás nélkül is hamarosan csökkenni fog, és az év végére valóban a 2 százalékos célérték alá esik, így az ösztönzők mostani megvonása kontraproduktív lenne.

A pénzügyi befektetők és számos döntéshozó azonban mindinkább megkérdőjelezi ezt a narratívát, különösen azóta, hogy az EKB tartósan alábecsüli az inflációs növekedést, ami többször is előrejelzéseinek felülvizsgálatára kényszerítette.

A piacok emiatt 28 bázispontos kamatemelést áraznak az idei évre, júliusi kezdettel, annak ellenére, hogy a bank eddig szigorúan kitartott amellett, hogy 2022-ben egyáltalán nem várható kamatemelés.

A vártnak megfelelően szigorított a brit jegybank

Februári kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal 0,5 százalékra emelte az irányadó kamatlábat