BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Macron Schengent is megreformálná

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A francia elnök szerint a szabad mozgást nem lehet biztosítani a külső határok ellenőrzése nélkül.

Az Európai Unión belüli schengeni övezetet is ugyanúgy rendszeresen, miniszteri szintű egyeztetéseken kellene igazgatni, ahogyan az eurózónát – jelentette ki szerdán a soros elnökséget betöltő Franciaország államfője a tagállamok igazságügyi és belügyminiszterei előtt. Emmanuel Macron szerint a „Schengen Tanács” munkáját akár már a jövő hónaptól el lehetne kezdeni. Ez a testület értékelhetné, miképpen működik a szabad utazást biztosító övezet, közös döntéseket hozna, és a feladatai közé tartozna a szükséges lépések koordinálása válsághelyzetekben.

Ez a tanács lehetne az erős, védelmező Európa arca, olyan Európáé, amely nyugodt lelkiismerettel ellenőrzi a határait és ezáltal irányítja a saját sorsát

– idézte a Reuters Macront. A javaslatot a 27-tagú blokk többi tagállamának is támogatnia kell, de francia illetékesek szerint az nem igényelné a meglévő uniós egyezmények módosítását. 

Fotó: TOBIAS SCHWARZ/AFP

Az EU-t mélyen megosztotta az utóbbi években, hogyan reagáljon a bevándorlásra, és miképpen tartsa fenn a rendet a belső határokon. Az újraválasztásért küzdő Macron kampányát is nagyrészt biztonsági kérdések dominálják, és azt reméli, hogy a lassú lépésekkel megnyerhet magának többeket a vonakodó uniós tagállamok közül. 

Muszáj megreformálnunk Schengent. Nincs szabad mozgás, ha nem ellenőrizzük a külső határainkat

– jelentette ki. Franciaország javasolt egy vészhelyzeti válaszmechanizmust is, amely akkor lépne életbe, ha fenyegetés éri e külső határokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.