Ismét emelkedett csütörtökön az olaj ára az előző napi esés után, de elemzők jelentős volatilitást várnak egész nap. A Brent ára a határidős jegyzésekben 2,28 százalékkal, hordónként 113,67 dollárra nőtt, miközben szerdán még 12,5 százalékkal esett, miután a piac próbálta beárazni, képes-e az OPEC pótolni az esetlegesen kieső orosz olajat. Az amerikai WTI ára szerdán hasonló szinten csökkent, csütörtökön pedig 1,64 százalékkal, 110 dollár fölé nőtt.

Fotó: MAKSIM BLINOV / AFP

Oroszország a világ második legnagyobb olajexportőre, és nem tudni, ki pótolhatja, ha az ukrán invázió miatt kivetett nyugati szankciók elérik az energetikai szektort is. Sőt, a kelet-európai országokban az uráli típusú olajra vannak állva a finomítók, itt egyik napról a másikra ha lenne sem tudnák pótolni az orosz olajat. A piac egyébként is szűkös, az OPEC+ több tagállamai közül igazán csak Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek rendelkezik fölös kapacitással. Mások a jelenlegi kitermelési célt is nehezen tudják elérni, mivel az elmúlt években jelentős infrastrukturális befektetések maradtak el, vagyis korlátozottak a lehetőségeik. 

Ráadásul a múlt héten 19 millió hordóval, 411,6 millió hordóra csökkentek az amerikai olajtartalékok – ez a legkevesebb 2002 óta. A csökkenés pedig jelentősen meghaladja a 657 ezer hordós elemzői várakozásokat ami csak növeli az ellátással kapcsolatos aggodalmakat. Az előrejelzések ezért széles skálán, 100-200 dolláros olajár között mozognak. A piac egyelőre arra is vár, eredményre vezetnek-e a csütörtökre tervezett egyeztetések az orosz és ukrán külügyminiszter között.