BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem készít több Crew Dragont a SpaceX

A legújabb tervek szerint négy, űrhajósok szállítására alkalmas kapszulából áll majd Musk cégének flottája.

A SpaceX bejelentette, hogy nem fog újabb járműveket építeni a Crew Dragon kapszulából – számolt be róla a The Verge.

Ezekkel az űrhajókkal szállít embereket a vállalat a Nemzetközi Űrállomásra és vissza. A jelenlegi tervek szerint az embereket szállító Crew Dragon flottáját négy kapszulára korlátozzák, amelyekkel a SpaceX újra és újra felszáll majd, hogy embereket juttasson a világűrbe.

Ugyan az utolsó kapszula legyártása után befejezzük, de alkatrészeket továbbra is gyártunk majd, mert azokra szükség lesz a tervszerű felújítások során

– nyilatkozta a SpaceX elnöke, Gwynne Shotwell.

Fotó: AUBREY GEMIGNANI / AFP

A Crew Dragon minden egyes repülése után az űrhajónak át kell esnie egy felújítási folyamaton Floridában, ahol bizonyos alkatrészeket finomítanak, felújítanak, vagy kicserélnek, hogy a jármű ismét repülésre alkalmas legyen.

A SpaceX eredetileg a NASA számára fejlesztette ki a Crew Dragon kapszulákat. A program keretében a SpaceX négy NASA-asztronauta legénységet indított az ISS-re a Crew Dragon segítségével. Tavaly szeptemberben elindult a cég első teljesen privát utazása, melynek során négy civil űrhajóst szállított Föld körüli pályán, az út három napig tartott.

A vállalat rengeteg jövőbeli utazást tervez a négy Crew Dragonnal. Az űrkapszulák mindegyike az első űrrepülőgépek valamelyikéről kapta a nevét: Endeavour, Resilience, Endurance és Freedom.

Nagyjából egy hét múlva indul a Crew Dragon újabb utazása, melynek során az Axiom nevű magánvállalat megbízásából négy főből álló privát legénységet indít az űrállomásra egy 10 napos útra. Az Axiom szerződést kötött a SpaceX-szel, hogy az első küldetés után még legalább három további emberes küldetést indítson az ISS-re a Crew Dragonnal.

Fotó: AFP/NASA

A Craw Dragon gyártásának leállítása messze nem jelenti az űrprojekt végét. A SpaceX rengeteg erőforrást fektet az új Starship rakétájának fejlesztésébe. A hatalmas méretű új űrhajó a tervek szerint embereket és rakományt szállítana olyan célállomásokra, mint a Hold vagy a Mars.

Shotwell nyilatkozatában ugyanakkor azt is elmondta, hogy a SpaceX bármikor újraindíthatja a Crew Dragon gyártását, amennyiben szükségessé válik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.