Az építő ígéretei szerint július elsejéig elkészülhet a Görögország és Bulgária gázhálózatát összekötő interkonnektor, amelynek immár nemcsak Bulgária energiaellátása szempontjából van kiemelt jelentősége – jelentette be Rumen Radev bolgár államfő kedden Bukarestben, ahol Klaus Iohannis román elnökkel tárgyalt.

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

 

Közös sajtóértekezletükön elmondta: az interkonnektor kezdeti kapacitása hárommilliárd köbméter lesz évente, ami valójában Bulgária éves fogyasztásának felel meg, de ezt később évi ötmilliárd köbméterre lehet bővíteni.

Az interkonnektor beüzemelése lehetővé teszi, hogy a görögországi Alexandrúpoli kikötővárosba hajón érkező cseppfolyósított földgázt a – Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián áthaladó – BRUA gázvezetéken keresztül más európai országokba is eljuttassák.

Rumen megjegyezte: Bulgária az alexandrúpoli terminál kapacitásának húsz százalékát kötötte le. A bolgár elnök szerint Románia és Bulgária között nagyon kevés kapcsolódási pont létezik mind az energetikai, mind a közlekedési infrastruktúra tekintetében, és az ukrajnai háborús helyzet is azt bizonyítja: nagyon fontos lenne ezek számát növelni, behozni a lemaradásokat, hogy a Duna ne elválassza, hanem összekösse a két országot. 

A román államfő is úgy értékelte:

diverzifikálni kell az energiaforrásokat és a szállítási útvonalakat ahhoz, hogy csökkenjen az Európai Unió Oroszországgal szembeni energetikai függősége.

Ebből a szempontból létfontosságúnak nevezte a görög-bolgár interkonnektor üzembe helyezését és a vertikális földgázfolyosó megnyitását. 

Iohannis rámutatott: bár nem gondolja, hogy a katonai konfliktus a NATO tagállamokra is kiterjedhet, minden eshetőségre fel kell készülni, ezért szerinte a NATO keleti szárnyát a Fekete-tenger térségében is annyira meg kell erősíteni, ahogyan az a Balti-tenger térségében történt. 

Bulgária és Románia közös célkitűzéséről, a schengeni tagfelvételről szólva Iohannis úgy értékelte: országa határőrizeti szervei a mostani menekültáradat kapcsán is bebizonyították, hogy Románia a schengeni előírásoknak megfelelően, hatékonyan tudja védeni az unió határait.