Walter Orthmann egy ma RenauxView néven ismert szövetgyárban kezdett dolgozni kétkezi munkásként, majd vezető beosztásokba került, és kereskedelmi igazgatóságig vitte – közölte az MTI.

A hosszú és tartalmas szakmai pályafutásra vágyóknak azt tanácsolta egy héten megjelent interjúban, hogy

 azt tegyék, ami szeretnek, és tartózkodjanak a gyorsételek fogyasztásától.

Nem lehet bármit elvállalni, az embernek szeretnie kell a munkáját, különben nem bírja végigcsinálni

 – mondta.

Fotó: Shutterstock

A világrekorder brazil férfi naponta tornászik, és aggályosan odafigyel a táplálkozására, hogy jó formában tartsa magát. Kerüli az olyan ételeket, amelyek úgymond ártanak a beleknek; nem iszik szénsavas italokat, csak olyan dolgokat fogyaszt, "amelyek jó tesznek az embernek".