Újabb kísérlet arra, hogy Románia teljesítse egyik, nemzetközi szinten vállalt célkitűzését: az élelmiszer-pazarlás megelőzésére és csökkentésére irányuló, többpárti kezdeményezésű törvénytervezetet nyújtottak be a bukaresti parlamentben. Az intézkedéscsomag célja:

2030-ra a felére mérsékelni az egy főre jutó élelmiszer-pazarlás mértékét, növelni az élelmezési láncban felhasznált és hasznosított élelmiszer mennyiségét.

A legfrissebb jelentések szerint az Európai Unióban fejenként évi 178, ezen belül keleti szomszédunkban „csak” 130 kiló élelmiszer-hulladék keletkezik. Romániában a felesleg több mint fele a háztartásokban gyűlik össze, a mennyiség 37 százalékát az élelmiszeriparban, 5 százalékát pedig a közétkeztetésben keletkező hulladék képezi. A globális pazarlás az üvegházhatást okozó gázok teljes kibocsátásának a nyolc százalékáért tehető felelőssé, ami jelentős hatással van az éghajlatra és a társadalom egészére – áll a törvénytervezet megalapozásában.

Footprint created from garden tools and vegtables
Fotó: JW LTD

Valóban sokkoló, hogy világszerte milyen hatalmas mennyiségű élelem végzi a kukában: az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) által bemutatott jelentés alapján 2019-ben az eladott élelmiszeripari cikkek 17 százaléka landolt ott. A háztartások, éttermek, üzletek és egyéb értékesítőegységek hulladéklerakójába egy év alatt 931 millió tonna került.

Ez a volumen 23 millió teherautót töltene meg, a földkerekség lakóira leosztva pedig fejenként 121 kilogrammot jelent.

A legnagyobb arányban a háztartásokban dobtak ki élelmiszert, a megvásárolt mennyiség 11 százaléka került a kukákba. Az éttermekben és egyéb vendéglátóhelyeken 5, a kereskedésekben 2 százalék vált szemétté. Ugyanakkor 2019-ben csaknem 700 millió ember nem jutott elegendő élelemhez.

A bukaresti jogszabálytervezet egyik kezdeményezője, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki képviselője, Miklós Zoltán szerint a törvénytervezet megteremtené annak a lehetőségét, hogy az élelmiszerláncban tevékenykedő gazdasági szereplők a rászorulóknak adományozhassák a felesleget.

Tavaly Romániában 4,6 millió embert fenyegetett szegénység, 150 ezer gyerek szenvedett naponta az éhség miatt. Olyan egyértelmű jogi keretre és mechanizmusra van szükség, amely lehetővé teszi, hogy a fogyasztható élelmiszerek eljussanak a rászorulókhoz

– fogalmazott a maszol.ro című hírportálnak Miklós Zoltán.

A tervezet valószínűsíthető elfogadását követő lépés a mezőgazdasági tárca által létrehozandó online platform beüzemeltetése lesz. Olyan gazdasági szereplők adatai kerülnek majd az adatbázisba, amelyek aktív szerepet vállalnak a pazarlás elleni folyamatban. Ugyanakkor első alkalommal kötelezik a közintézményeket arra, hogy intézkedjenek a pocsékolás ellen, ha a tevékenységükből élelmiszertöbblet keletkezik.

Az élelmiszeriparban tevékenykedőkre is konkrét kötelezettségek hárulnak: élelmiszerhulladék-csökkentési tervet kell készíteniük, az élelmezési lánc minden területén az összes dolgozóra vonatkozó tájékoztatási és felelősségnövelő intézkedéseket szükséges hozniuk, ideértve az élelmiszerek előállítását, feldolgozását és forgalmazását, valamint a szállodai és étkeztetési szolgáltatásokat is.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.