BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga Mihály: A globális minimumadó bevezetése adóemeléssel és elbocsátásokkal járna

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A pénzügyminiszter elmondta, a kormány a jelenlegi formájában nem támogatja az uniós irányelv elfogadását.

A globális minimumadó bevezetése adóemelést, a versenyképesség csökkenését és munkahelyek megszűnését jelentené Magyarországon, ezért a kormány a nemzetközi nyomás ellenére sem támogatja az erről szóló uniós irányelv elfogadását – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozását (Ecofin) követően Luxembourgban.

globális minimumadó Socialist people standing with their money, universal basic income concept
Fotó: Shutterstock

A pénzügyminiszter hangsúlyozta:

a háború hatásai miatt az európai gazdaság már így is súlyos kihívásokkal néz szembe, a magyar álláspont szerint a jelenlegi helyzetben nem szabad tovább növelni a termelő vállalatok adóterheit.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) javaslata eredetileg a digitális nagyvállalatok megadóztatását tűzte ki célul, mára azonban a fókusz eltolódott, és a termelő vállatokra is plusz adóterhet rónának – emlékeztetett Varga Mihály. Mint fogalmazott: az elhúzódó háború, az elszálló energiaárak, a háborús infláció és a megszakadó beszállítói láncok miatt

egy ilyen adóemelés súlyos károkat okozna az európai gazdaságnak, különösen a közép-kelet-európai országoknak.

A világ más földrészeivel szembeni versenyképességet tovább rontaná, hogy a globális minimumadó bevezetésére elsőként Európában kerülne sor – tette hozzá a pénzügyminiszter. Varga Mihály kiemelte: az elmúlt évtized adócsökkentéseinek köszönhetően ma Magyarországon az egyik legalacsonyabb a munkát és a vállalkozásokat terhelő adók szintje Európában. A globális minimumadó bevezetése adóemeléssel és elbocsátásokkal járna, ezért

a kormány a jelenlegi formájában nem támogatja az uniós irányelv elfogadását.

A pénteki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: ha az EU bevezeti a globális minimumadót, komoly versenyhátrányba kerülhet az Egyesült Államokkal szemben. Ugyanis Amerika kihátrálhat a kezdeményezés mögül, ha a novemberi félidei választásokon a republikánusok kerülnek többségbe a kongresszusban. A globális minimumadót korábban elutasító Lengyelország közben változtatott álláspontján, miután Brüsszel elérhetővé tette számukra a helyreállítási alap forrásait.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.