BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EKB most igazán belecsapott a lecsóba, erősödik a forint is

Már hetek óta előre történelminek minősítették a piacokon az Európai Központi Bank július 21-i ülését, hiszen az eurózóna jegybankja már 2011 óta nem emelt kamatot, a nyárra azonban a lassan forduló hajó befejezte teljes kommunikációs fordulatát. Az EKB immár aggódik a felszökő infláció miatt, és ígéretet tett rá, hogy kamatai emelésével is szembeszáll vele.

A Federal Reserve-höz (Fed) képest jelentős késéssel jutott el odáig az Európai Központi Bank, hogy elismerje: nemcsak az évekig tartó pénzbőségteremtésnek kell véget vetnie, hanem a kamatai megemelése is szükséges ahhoz, hogy leküzdje a tavaly emelkedni kezdett, és immár rekordmagasságot elérő inflációt. 

A bank 50 bázisponttal 0,5 százalékra emelte irányadó kamatát, a fő refinanszírozási rátát, kétszer akkorára, mint az EKB döntéshozói előre jelezték, és az elemzők zöme várta. 

Frankfurt,,Ger,,March,2022:,The,Flag,Of,The,European,Central, Frankfurt, GER, March 2022: The flag of the European Central Bank waving in the wind with the European Union flag blurred in the background. European currency.
Fotó: Shutterstock

A bank irányadó betéti kamata ezzel a lépéssel nyolc év óta először nem negatív, hanem nulla.

A negatív kamatokból való kilépés előrehozása utat nyit a kormányzótanácsnak, hogy a kamatdöntésekben az ülésről ülésre való megközelítésbe lépjen

– írta közleményében a bank. Ez azt jelenti, hogy a jövőbeli kamatpályát a beérkező adatok vezérelik, miközben a bank 2 százalékos inflációs céljának elérésére törekszik. A bank azonban már most jelezte, megerősítve korábbi iránymutatását, hogy a következő ülésein „a kamatok további normalizása következik”.

A Fed már márciusban emelni kezdett, és a szigorítás üteme az óceán túloldalán várhatóan sokkal gyorsabb lesz, mint az EKB-nál: a várakozás szerint a jövő héten az amerikai jegybank 75 bázispontot emel irányadó rátáján. Az európai késlekedés, a kisebb agresszivitás és a háború által is fokozott európai kockázatok meg is látszottak az euró árfolyamán: két évtizede először a múlt héten kevesebbet ért egy euró, mint egy dollár.

Az euró azóta is az 1:1 árfolyam, azaz a paritás közelében táncol, és mivel a gyengülése a dollár ellen általában a mozgékony közép-európai devizáknak is árt, a forint piacain is szoros figyelemmel követik. 

Az EKB bejelentése előtt és az olasz miniszterelnök távozásáról szóló hírek után gyengült az euró a dollár ellen, és ez már elegendő volt ahhoz, hogy átlökje a forintot az euró keresztben a 400-as kulcsszint gyengébb oldalára: a forintról valóban elmondható volt az EKB ülése előtt, hogy késélen táncol. A vártnál nagyobb kamatemelés a dollár ellenében 1,019 környékéről 1,026 régiójába röpítette az eurót, a forintot pedig ismételten a 400-as szint erősebb felére segítette: a korábbi 403-ról 399,5 közelébe erősödött.

Az olaszok kormányválság nélkül is főszereplői a mostanság az EKB-ben folyó vitáknak. A globális kamatemelései trend ugyanis feltolja az állampapírhozamokat, és az EKB-nak kezelnie kell ezt a problémát, nehogy a saját szigorítása kezelhetetlen költségekbe tolja az euróövezet erősen eladósodott tagjait, mint amilyen Olaszország. Az erre szolgáló úgynevezett antifragmentációs eszköznek és a kamatszigorításnak egyszerre kellene meggyőznie a befektetőket arról, hogy rendben van az euróövezet szénája, miközben Európa még abban az esetben is recesszióba kerülhet, ha a kamatemelések nem lesznek olyan agresszívek, mint Amerikában.

Az ülésen elfogadták a TPI rövidítéssel (Transmission Protection Instrument) emlegetett antifragmentációs eszközt is. 

A TPI a kormányzótanács eszköztárának új eleme, és bevethető a nem kívánt, rendezetlen piaci dinamikák ellenében, amelyek súlyos fenyegetik a monetáris politika keresztülvitelét az eurózóna egészében 

– olvasható a közleményben. A részleteket egy külön közleményben ismertetik háromnegyed 4-kor. 

LAGARDE, Christine
Fotó: Armando Babani / MTI

Egy órával korábban kezdődött Christine Lagarde sajtótájékoztatója, ahol az elnök asszony az inflációs nyomást okozó tényezők között egy futó mondatban megemlítette az euró gyengülését is. 

Azt várjuk, hogy az infláció nem kívántan magas marad egy ideig, az energia- és élelmiszerárakon fennmaradó nyomás és az áruláncban fennmaradó szállítási nyomás következtében. A magasabb inflációs nyomások az euró árfolyamának leértékelődéséből is erednek

– mondta Lagarde. Az elnök megerősítette azt is: az új közlemény szövege azt jelenti, hogy a bank korábbi iránymutatása – amely egy nagy szeptemberi kamatemelésre is utalt – érvényét vesztette. Erre a megjegyzésre, vagy nem, az euró ezen a ponton visszaszánkázott a kiinduló helyzetébe a dollár ellenében, és a forint megint a 400-as euróárfolyam gyengébb oldalán találta magát.

Lagarde kérdésre elmondta: az EKB továbbra sem számol azzal, hogy az eurózóna gazdasága recesszióba süllyed, amint az Európai Bizottság a hetekben közzétett nyári előrejelzései sem.

Az olasz tízéves államkötvény hozama már a bejelentések előtt is emelkedett Mario Draghi miniszterelnök távozásának hírére, majd ezt folytatta, és 3,7 százalék fölé jutott, ami 20 bázispontos ugrás szerdához képest. A TPI-nek egyebek közt ennek a hozamnak a jelentős emelkedését kellene megelőznie. Az olaj ára hordónként mintegy 5 dollárt esett ma, részben mert az EKB kamatszigorítása hozzátesz a recessziós félelmekhez, ami a globális olajkereslet csökkenését jelentené. 

 

 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.