A Bundespressekonferenzhaus-ban, azaz a német sajtó házában 33. alkalommal válaszolt a sajtó kérdéseire Olaf Scholz, azonban először tette ezt német kancellárként. A szabadságáról frissen hazaérkezett kormányfő reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jelenlévők is kipihenték magukat, mert nehéz időket élünk, és még nehezebbek jönnek.

Summer press conference Chancellor Scholz
Fotó: Kay Nietfeld/AFP

A sajtótájékoztatót Scholz a legfontosabbnak megjelölt témával, az ukrajnai háborúval kezdte. Hangsúlyozta, hogy Németország szolidáris Ukrajnával, és továbbra is minden lehetséges eszközzel támogatja őket, hiszen mindenki láthatta a szörnyű, embertelen képeket a frontokról. A sajtó kérdésére megerősítette, hogy 

Putyint terheli személyes felelősség a háború kirobbantásáért, és elképzelhetetlennek tartja Berlinben fogadni az orosz elnököt addig, amíg Moszkva le nem mond minden területi követeléséről Kijevvel szemben.

A kancellár szükségesnek tartotta a korszakváltást a védelmi politikában is, és a száz milliárdos csomag mellett további forrásokat fognak a haderőfejlesztésre fordítani, mivel hosszú távon szükség van erős hadseregre. Emellett örömmel látja azt is, hogy a hat balkáni állam 2003 óta húzódó tagfelvétele az Európai Unióba húsz év után újra terítékre került, mivel 

az európai egység erősítése mindennél fontosabbá tette az unió keleti bővítésének felgyorsítását.

 Scholz szerint a háború kitörése óta az európai egység erősebb, mint amit a COVID járvány idején mutattak, és a tagállamok szolidárisak egymással, és egységesek a szankciókat tekintve is. A kancellár szerint azonban a gázkitermelésben való német vállalatok részvétele nem része a szankcióknak, így ő ezzel a sajtóban megjelent híreszteléssel nem kíván foglalkozni. 

A háború okozta energiakrízisre szerinte megfelelően felkészült Németország, és mindent megtesznek ennek kezelésére. A gáztárolók feltöltése ha lassan is, de folyamatosan zajlik, a szénerőműveket újra csatasorba állították, emellett már év végével üzembe állhat az első úszó LNG terminál, melyet több is követhet, az eleve gyors tempójú terminálépítéseket még nagyobb fokozatra kapcsolták. 

A sokat emlegetett atomerőmű kérdésről a kancellár most annyit mondott, hogy vizsgálják az üzemidejük hosszabbításának lehetőségét, és hamarosan döntés születhet az ügyben. 

A német kormányfő emellett aláhúzta, hogy az orosz gáztól való függetlenedést nem a nulláról kellett kezdeni, és bár lehet, hogy drágábban, de lesz elegendő gáz Németországban.

Fontos témának nevezte Scholz kancellár az ipar modernizálását, ahol a

 földgáz alapú működésről szeretnének átállni a villamosenergia alapú működésre.

 Ehhez a megoldást a nap- és szélerőművekben látja, szerinte Németország akkor lehet független, ha az energiaellátása is függetlenedni tud. Arra a kérdésre, hogy nem fél-e attól, hogy a nap- és szélerőművekhez szükséges alkatrészek beszerzése miatt Kínától fog függeni, a kancellár a diverzifikációval válaszolt. 

Szerinte a függetlenedés azt jelenteni, hogy az importot és az exportot egyensúlyba hozzák, és diverzifikálják több irányba, hiszen így működik a világgazdaság, nem tudnak mindent maguknak előállítani.

 Az ipari átállást továbbra is a koalíciós kormány prioritásának nevezte, ahol minden lehetséges forrással támogatják a minél hamarabbi megvalósulást.

A kancellár végül beszélt a lakosság megsegítéséről is. Kiemelte, hogy a harminc milliárd eurós segélycsomaggal már így is rengeteget tettek a lakosságért, és többször is használta a "You'll never walk alone" angol kifejezést, ami annyit tesz, hogy senkit nem hagynak hátra. A szociális támogatások sorát folytatni fogják, mert szerinte ez Helmut Kohl kancellár öröksége is, hogy Németország egy szociális alapú állam. 

Fontos lépésnek nevezte az adócsökkentési tervet is, Christian Lindner szabaddemokrata pénzügyminiszter programtervét nagyon-nagyon hasznosnak nevezte.

 Kitartott álláspontja mellett akkor is, amikor a sajtó munkatársai emlékeztették rá, hogy a koalíciós partnerek szerint ez az adócsomag a magas jövedelműeket segíti csupán.  Olaf Scholz szerint az adózási rendszer arányos, a több bevétellel rendelkezők több adóval járulnak hozzá az államkasszához, és egy adócsökkentésnél többet is takarítanak meg, és ő nem is látja, hogy tudna ez másképp működni. A kancellár emlékeztette a hallgatóságot arra is, hogy több intézkedésük is volt, amelyek célzottan a szegényebb réteget érintették. A sajtó azon kérdésére pedig, hogy szociális válságot idézhet elő az a kancellár ismét hangsúlyozta: senki nem marad egyedül, senkit nem hagynak hátra.