Mintegy 700 ezer hordónyi orosz olajat tartalmazó rakományt szállítottak július 24-én az Egyiptom földközi-tengeri partjainál lévő El Hamra olajterminálba. Néhány órával később egy másik hajó egy másik szállítmányt vett át a kikötőből, amely hajókövető adatok szerint tartalmazhatta az orosz olaj részét vagy egészét, számolt be a Bloomberg

A szokatlan mozgás miatt nehezebb nyomon követni a rakomány végső célállomását, ami egyre gyakoribb jelenség, amióta az európai vásárlók elkerülik az orosz olajat, emlékeztetett a hírügynökség.
Az El Hamrát az egyiptomi Western Desert Operating Petroleum üzemelteti, hat tárolótartállyal rendelkezik, amelyek 1,5 millió hordó nyersolaj befogadására alkalmasak, és egyetlen bójás kikötője van a be- és kirakodáshoz. A terminált az Egyiptom nyugati sivatagában termelt nyersolaj kezelésére építették, és lehetővé teszi az orosz és a helyi olaj összekeverését.

Fotó: ANP via AFP


A vélhetően részben orosz olajat szállító Chris tartályhajó majdnem tele volt, amikor július 28-án elhagyta az El Hamrát, és a nyomkövető adatok szerint most az egyiptomi Vörös-tenger partján lévő Rasz Sukheir olajterminálnál horgonyoz; itt is lehetőség van a két fajta keverésére. Egyiptomot Oroszország már használja egy fűtőolaj tranzitútvonalaként. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy az El Hamra-i eset csupán egyszeri volt-e, vagy rendszeresen igénybe veszik majd a kikötőt az orosz olajszállítások leplezésére. 


A nyomok eltüntetésére használt másik módszer, hogy a nyersolajat egyik hajóról átszivattyúzzák a másikra

 – erre volt több példa a szankciók bevezetése óta az észak-afrikai spanyol Ceuta városánál, illetve nemrégiben az Atlanti-óceán közepén. Utóbbi a Bloomberg szerint szokatlan helyszín egy ilyen trükkös művelethez, amelyet általában védett, partközeli helyeken végeznek. A jelek szerint júniusban sor került egy másik ilyen átrakodásra a Szingapúrhoz közeli Johor mellett is, ahol korábban ugyanezt csinálták a Kínába irányuló iráni nyersolaj-szállítmányokkal. Az Európai Uniónak az orosz olajra vonatkozó, hamarosan életbe lépő tilalma pedig várhatóan további nyomást gyakorol majd Oroszországra, hogy különböző módokat találjon és teszteljen a rakományok eljuttatására a vevőkhöz. Kína és India esetében erre nincs is szükség, mindkettő hatalmas tételben vásárolja a diszkontáron kínált orosz olajat.