A német szövetségi kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket – közölte csütörtökön a német külügyminisztérium szóvivője Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes jóvátételi követelésekről szóló varsói bejelentésével kapcsolatban.

Polish Politics And More (archives 2016-2022)
Fotó: NurPhoto via AFP

A német szövetségi kormány változatlan álláspontja szerint a második világháborús jóvátétellel összefüggő kérdéseket mind sikerült lezárni. Lengyelország is már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette – írta a külügyminisztérium szóvivője hírügynökségeknek megküldött állásfoglalásában.

Kiemelte, hogy a jóvátétel ügyének lezárása az egyik alapkő, amelyre a mai európai rend épül. 

Ugyanakkor Németország továbbra is vállalja a második világháborúért viselt erkölcsi és politikai felelősségét.

Kifejtette, hogy Berlin álláspontja szerint a német újraegyesítés külpolitikai vonatkozásait, így a jóvátételi kérdéseket is rendezi a két Németország és a négy megszálló hatalom (az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és a Szovjetunió) 1990-ben kötött megállapodása – az úgynevezett kettő plusz négy szerződés –, amely hivatalosan lezárta a második világháborút Európában.

A szerződést az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet akkori tagjai, köztük Lengyelország is elfogadta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) létrehozó párizsi charta aláírásával.

Komolyan gondolják a lengyelek a jóvátételt, a kormányfő is megszólalt

Mateusz Morawiecki miniszterelnök szerint német családok követtek el rablást és fosztogatást Lengyelországban a második világháború alatt, ezért jár nekik a kárpótlás.

Jaroslaw Kaczynski – a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) vezetője – a náci Németország Lengyelország ellen indított támadásának 83. évfordulója alkalmából bejelentette, hogy

egy parlamenti elemzés alapján hazája több mint 500 ezermilliárd forintnak megfelelő értékben szenvedett veszteségeket a támadás és a náci megszállás következtében, és a kormány ezért kártérítést kér majd Németországtól.

Az évforduló alkalmából Berlinben is megemlékezést tartottak, a világháborús bombatalálatok miatt 1951-ben lebontott Kroll Operaház, vagyis annak az egykori belvárosi épületnek a területén, amelyben Adolf Hitler náci diktátor 83 éve bejelentette a Lengyelország elleni támadás elindítását.

A két ország közötti együttműködés fejlesztését szolgáló Német Lengyel Intézet (DPI) által szervezett megemlékezésen Claudia Roth kulturális államminiszter kiemelte, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy rögzüljön a közös emlékezetben mindaz, ami a náci diktatúra idején Lengyelországban történt.

A kormány ezért támogatja a Második Világháború és a Német Megszállás Európában (ZWBE) elnevezésű dokumentációs központ létrehozását. Ez az intézmény az emlékezés és a Lengyelországgal való találkozás fóruma lesz – mondta a Zöldek politikusa, aláhúzva, hogy teret kell biztosítani a közös emlékezésnek, a kétoldalú eszmecseréknek, a találkozásoknak és közös európai történelmünk, jelenünk és jövőnk megismerésének.

Oroszország Ukrajna elleni háborúja is megmutatja, mekkora gond Németországban a szomszédos kelet-európai országokkal kapcsolatos ismeretek, és ezáltal az irántuk való érzékenység hiánya

– mondta Roth.