India és Kína a világ két legnépesebb országa, amelyek ráadásul közös határon is osztoznak. A két ázsiai hatalom viszonya azonban Vang Ji kínai külügyminiszter márciusi indiai útja vagy épp a rekordokat döntő kétoldalú ellenére sem felhőtlen, amelynek egyik fő oka a 2020. júniusi Galwan völgyben történt határvillongás lehet. Az összecsapások alatt 20 indiai és legalább négy kínai katona is életét vesztette.
Noha szeptemberben a Ladakh régióban 2020 óta egymással farkasszemet néző csapatokat kölcsönösen visszavonultak, a bizalmatlanság továbbra is fennáll a két ország között. Főként India viszonya változott meg a harcok hatására, amihez hasonlóra évtizedek óta nem volt példa. A két ország közötti feszültség egyik okát Tibet helyzete okozta, miután azt Kína annektálta 1951-ben. A feszültség 1962-ben háborúba is torkollt, amely főként India számára járt katasztrofális következményekkel és területvesztéssel.
Azonban az 1986–1987-es krízis során a határ békés maradt, miután Újdelhi és Peking számos egyezményt kötött, így megindult az enyhülés is a két szomszéd között, lehetővé téve a főként gazdasági, de más területeken is az együttműködést.
Mindez azonban Hszi Csin-ping kínai elnök hatalomra jutásával alaposan megváltozott,
így katonai szembenállások voltak 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben és 2017-ben is, miközben a nemzetközi szervezetekben és a dél-ázsiai országokban is egyre fokozódott a verseny a két ország között.
A 2020-as ladakhi tűzharc azonban még ebben a környezetben is különleges volt, amely számos határt átlépett, így 45 év után először voltak halálos áldozatok, sőt lövések is ekkor dördültek el először évtizedek után. A lassan visszaszerzett törékeny bizalom így alapjaiban rendült meg az indiai oldalon, az összecsapások után pedig Peking hiába szólított fel arra, hogy a történtekre fátylat borítva folytassák a diplomáciai, védelmi és gazdasági együttműködést.
India ugyanis nem tartja apróságnak a határon történteket, így a Sanghaji Együttműködési Szervezet szeptemberi találkozóján nem tárgyalt egymással Narendra Modi indiai miniszterelnök és Hszi, először a hasonló csúcstalálkozók történetében.
A 2020-as határvillongás az 1962-es háborúra már nem emlékező indiaiak Kína képét is rombolta és a koronavírus-járvány kezdeti kezelése kapcsán történő hibák sem segítették a Pekingről kialakult kép javulását. Mindezen történések véget vetettek azoknak a reményeknek, hogy a határok kapcsán kötött megállapodások és a növekvő gazdasági együttműködés hatására sikerül túllendülniük a politikai viszályokon.
Sőt, ezen túlmenve az esetek hatására India gátlásai is enyhültek Peking provokálásával kapcsolatban, így Újdelhi egyre bátrabban fejleszti katonai képességeit, infrastruktúráját vagy épp együttműködését olyan hatalmakkal, mint az Egyesült Államok.
A Kínát mint ellenséges és megbízhatatlan szomszédot felfogó indiai észlelés tehát tartós maradhat, amely a válságnál tovább is húzódhat. A két hatalom egyaránt megerősítette katonai jelenlétét a határokon, így az már az egymásra régi ellenségként tekintő indiai–pakisztáni határra emlékeztet, sőt egyes alakulatokat a pakisztáni határról vagy az ország északkeleti részén lázadók ellen küzdők közül is oda irányított át India. Mind a két fél fejleszti mind hadi, mind a kettős célú infrastruktúráját is a határon – írja a Foreign Policy.
Mindezek hatására egy kétoldalú határmegállapodás aligha oszlatja el Újdelhi aggályait, mely már az ország belpolitikájában is megjelenik.
A Modi kormány pályafutása a gazdasági kapcsolatok mélyítésének szándékától a kínai vállalatokat érintő extra figyelemig és korlátozásokig alakult az évek során.
Noha a kétoldalú kereskedelem csúcsra ért, az indiai kereskedelem tavaly Kínával 15 százalékkal lassabban bővült, mint más országokkal.
India korlátozta a kínai befektetéseket, a kínai cégek közbeszerzési részvételét, vagy épp a kritikus gazdasági, technológiai, telekommunikációs és egyéb területeken a kínai jelenlétet. Számos kínai alkalmazás, köztük a TikTokkal szintén tiltólistára került, ahogy a kínai cégek az 5G hálózat kiépítésében sem vehetnek részt.
A feszültség hatására a korábban a kereskedelmi megállapodásokat kritizáló Modi-kormány megállapodott vagy éppen megállapodásról tárgyal Ausztráliával, Kanadával, Izraellel, az Egyesült Arab Emírségekkel, Nagy-Britanniával és az Európai Unióval. Mint látható,
Kínát ellensúlyozandó India nem csupán a nyugati országok felé fordult, de kereste a közel-keleti vagy a csendes-óceáni térséggel is kapcsolatokat.
Újdelhi a beruházásokat is ösztönzi, hogy kevésbé szoruljon kínai importra, miközben a belföldi termelést is fokozza, elég ha csak arra gondolunk, hogy már a Foxconn is nyitott indiai gyárat.
A tágabb külpolitikai arénában egyre közelebb kerül az ország ahhoz is, hogy oldalakat válasszon, bár egyelőre sikeresen őrzi el nem kötelezett státusát, noha a védelmi és más téren erősíti az együttműködést olyan országokkal mint Ausztrália, Franciaország, Japán, Dél-Korea, Nagy-Britannia vagy a már említett Egyesült Államok.
Az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatot tartott a vitatott határokhoz közel a hónapban, részt vesz a Quad nevű kezdeményezésben – az amerikaiakkal, britekkel, japánokkal közös együttműködésről van szó –, sőt közös tengeri hadgyakorlatokat is tart velük. Illetve logisztikai együttműködést kötött Vietnámmal és januárban az orosz–indiai fejlesztésű Brahmos rakéták értékesítéséről kötött üzletet a Fülöp-szigetekkel.
Újdelhi egyre kevésbé van tekintettel Kína érzékenységére, így a dalai láma ladakhi látogatását az indiai légierő segítette,
de szeptemberben az indiai külügy Hsziancsiang kapcsán sem fogta vissza magát, kétszer is idézve az ENSZ emberi jogi jelentését. Az elmúlt hetekben India felszólalt a Tajvani-szoros militarizálása ellen és elutasította, hogy megerősítse az „egy Kína” politikáját, amely szerint Tajvan Kína része és azt egyedül a Kínai Népköztársaság képviseli, de Nancy Pelosi látogatását követően is felszólalt az unilaterális lépések ellen.
India egyre inkább fogadóképesnek bizonyul az amerikai katonai jelenléttel kapcsolatban az Indiai-óceáni térségben.
Az elmúlt években Újdelhi üdvözölte az amerikaiak és a Maldív-szigetek katonai együttműködését, engedélyezte, hogy amerikai felderítőgépet töltsenek fel üzemanyaggal a területén, támogatott amerikai–nepáli infrastruktúrafejlesztést és segítette blokkolni a kínai törekvéseket az amerikai–brit–ausztrál együttműködés meglékelésére. Délkelet-Ázsiában az Egyesült Államokkal és Japánnal igyekszik ellensúlyt is képezni India.
Mindeközben az ország kínai és orosz hátterű csoportokban is részt vesz, ám a határvillongások ezeknek sem kedveznek, legyen szó az India mellett Oroszországot, Brazíliát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-ről vagy épp a Sanghaji Együttműködési Szervezetről.
Miután Moszkva és Peking egyre inkább szeretné ezeket a szövetségeket nyugatellenes platformokká formálni, azok haszna is egyre mérsékeltebbé válik Indiának,
ám az nem várható, hogy hátat fordít ezeknek. Ugyanakkor India igyekszik a globális dél országaival kínai vagy orosz együttműködés nélkül is erősíteni a kapcsolatait.
Azonban a nyugati orientációnak is vannak határai, így például szemben az Egyesült Államok legtöbb térségbeli szövetségesével, India a kínai fenyegetést nem mint tengeri, hanem szárazföldi kihívásként értékeli. Az ország régóta együttműködik, főként katonai területen Oroszországgal is, és nem is csatlakozott a Moszkva ukrajnai invázióját elítélők táborához. Ehelyett Újdelhi a diszkontáron kapható orosz olajra csapott le, igaz a Sanghaji Együttműködési Szervezet tanácskozásán Modi már nyilvánosan fejezte ki rosszallását az oroszok döntéseivel kapcsolatban, közvetlenül Vlagyimir Putyinnal közölve ellenvetéseit.
