Morawiecki mintegy félórás interjút adott a lengyel rádió harmadik csatornájának. A beszélgetésben az ukrajnai háborút illető lengyel és magyar álláspontról, valamint a regionális együttműködésről is kérdezték. Közép-Európa „közös az otthonunk, közösek az érdekeink, és amíg együtt harcoltunk a migráció ügyében vagy sok uniós irányelv ügyében, sikeresek voltunk” – válaszolt Morawiecki. Hozzátette: ezért az együttműködés a visegrádi csoportban folytatódni fog.

A visegrádi négyek (V4) legközelebbi csúcstalálkozójának időpontját firtató kérdésre Morawiecki elmondta: kedden Pozsonyban már találkoztak a visegrádi elnökök, és valószínűleg heteken belül miniszterelnöki találkozó is lesz.
Az ukrajnai háború megítélésekor Morawiecki utalt arra, hogy a magyar álláspont más, mint a lengyel. „Nem az a szerepem, hogy ezt történelmi szempontból vagy a mai idők törvényszerűségei szerint magyarázzam, ez a magyarok dolga, illetve azoké, akik Magyarországgal összefüggő ügyekkel akarnak foglalkozni” – jelentette ki.

„Fontos aláhúzni, hogy közösek az érdekeink” – tette hozzá. Kiemelte azt is, hogy Magyarország eddig nem vétózta meg az Oroszországgal szembeni uniós szankciócsomagok egyikét sem.