van a láthatáron, elkerülhetetlenek lesznek az elbocsátások – véli a vezérigazgatók többsége a KPMG frissen megjelent felmérése szerint.

Fotó: Shutterstock

Az Egyesült Államokban tízből kilenc vezérigazgató (91 százalék) úgy véli, hogy az elkövetkező 12 hónapban beköszönt a recesszió, míg világszerte a vezérigazgatók 86 százaléka gondolja ugyanezt – közölte a globális könyvvizsgáló cég.

A többségi vélemény egybecseng az olyan nagynevű Wall Street-i befektetők, mint például Stanley Druckenmiller vészjósló előrejelzéseivel.

Az egyre nehezebbé váló helyzetben Amerikában a vezérigazgatók fele (51 százalék) a következő hat hónapban létszámcsökkentést tervez, a globális felmérésben tízből nyolc vezérigazgató nyilatkozott így.

A legnagyobb veszélyben a távmunkások vannak, hiszen a cégek első emberei elsőként őket fogják lapátra tenni. Ez már egy másik – a Beautiful.ai szoftvercég által háromezer cégvezető megkérdezésével készített – reprezentatív felmérésből derül ki, amely szerint 

a menedzserek 60 százaléka valószínűnek és/vagy rendkívül valószínűnek tartja, hogy először a home office-ban dolgozókat bocsátják majd el. További 20 százalék bizonytalan, a maradék 20 százalék pedig nem látja ezt valószínűnek.

A vezérigazgatók amúgy általában is a személyes munkavégzés hívei, kétharmaduk szerint az irodai munka lenne az ideális, 28 százalékuk a vegyes felállásra, 7 százalékuk pedig a távmunkára voksolna.

A home office, illetve a hibrid munkavégzés felfutása a Covid mellett főként a munkerőhiánynak köszönhető, mivel emiatt javult a foglalkoztatottak pozíciója a munkaerőpiaci alkuban

– mondta Paul Knopp, a KPMG amerikai elnök-vezérigazgatója a MarketWatchnak.

A fentiek alapján az amerikai online üzleti lap arra a következtetésre jut, hogy az otthonról dolgozók jól teszik, ha időnként megmutatják magukat a főnökeiknek, ha el akarják kerülni a halállistát.

Feszes maradt szeptemberben is az amerikai tovább szigoríthat a Fed

A vártnál több új állást teremtett a magánszektor.