A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a fogyasztói árnövekedés éves szinten átlagosan 10,5 százalékra gyorsult szeptemberben az egy hónappal korábbi 10,3 százalék után. Szeptemberben a 38 OECD-ország közül 19-ben két számjegyű inflációt regisztráltak, a legmagasabb rátát Litvániában (24,1 százalék), Észtországban (23,6 százalék) és Lettországban mérték. 

Az OECD-ben az élelmiszer- és energiaköltség nélkül számított fogyasztói árak (maginfláció) 7,6 százalékkal emelkedett szeptemberben az egy hónappal korábbi 7,2 százalék után. Az energiaár növekedése már a harmadik egymást követő hónapban mérséklődött szeptemberben, amikor 28,8 százalék volt éves szinten az augusztusi 30,2 százalékot és a júliusi 35,3 százalékot követően. 

Az élelmiszerárak emelkedése az augusztusi 15 százalékról 15,3 százalékra gyorsult. 

A német középosztályt is megrendíti a megélhetési válság

A megélhetési válság felforgatja a társadalom oszlopának számító középosztályt.

Szeptemberben a G7-országok inflációja átlagosan 7,7 százalékra emelkedett az augusztusi 7,5 százalékról, annak ellenére, hogy az energiaárak inflációja valamennyi G7-országban lassult, Németország kivételével. Az eurózónában az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 9,9 százalékra nőtt az augusztusi 9,1 százalékról, az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított fogyasztói árak emelkedése pedig 4,3 százalékról 4,8 százalékra gyorsult szeptemberben.

Az statisztikai hivatalának előzetes adatai szerint a HICP-index növekedési üteme októberben 10,7 százalékra, a maginfláció pedig 5 százalékra gyorsult az euróövezetben. A G20-országok inflációja szeptemberben 9,5 százalék volt az augusztusi 9,2 százalék után.