Jelentősen és a vártnál nagyobb mértékben csökkent a termelői árak emelkedése Németországban márciusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.

Organic farmers working on field
Fotó: Getty Images

A most közzétett előzetes adatok szerint éves alapon a drágulás mértéke 7,5 százalék volt a februári 15,8 százalékos emelkedés után, és elmaradt a márciusra valószínűsített 9,8 százalékos éves termelőiár-inflációtól is. 

 

Jóllehet a termelői árak havi összevetésben október óta minden hónapban csökkenést mutatnak, éves alapon utoljára 2021 májusában volt ennyire alacsony a drágulás üteme. 

 

Akkor az éves adat 7,2 százalékos emelkedést mutatott. Azóta a legmagasabb termelőiár-inflációt 2022 augusztusában és szeptemberében regisztrálták, mindkét hónapban 45,8 százalékost.

A termelőiárak emelkedésété végig az energiaárak hajtották, márciusban azonban a termelőiár-emelkedés energiaárak nélkül 7,9 százalékos volt éves bázison. Az energiaárak márciusban az előző havihoz képest 7,6 százalékkal csökkentek, de az egy évvel korábbit még 6,8 százalékkal haladták meg.

Havi alapon 2,6 százalékos csökkenést láthatunk a termelői árakban márciusban, ami a legnagyobb esés tavaly november óta, amikor havi alapon 3,9 százalékkal lett olcsóbb a termelés. Az energiaárak nélkül ugyanakkor márciusban 0,2 százalékkal drágább lett a gyártás, mint februárban. Havi alapon februárban 0,3, januárban pedig 1,2 százalékkal estek vissza a termelői árak Németországban.