Olivier Dussopt francia munkaügyi, foglalkoztatási és integrációs miniszternek bíróságon kell felelnie november 27. és 30. között egy korrupciós gyanú miatt – tudta meg pénteken francia igazságügyi forrásokból az AFP hírügynökség.

A tárcavezetőt azzal vádolta meg a korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség, hogy
2009–2010-ben a közép-franciaországi Annonay település polgármestereként és országgyűlési képviselőjeként előnyben részesített egy vállalatot egy közbeszerzési pályázaton.
Az ügyben a Saur vízgazdálkodási vállalatot és annak korábbi vezetőjét, Olivier Brousse-t is vád alá helyezték korrumpálás gyanújával.
A miniszter korábban azt mondta, hogy semmilyen korrupció sem hányható a szemére.
Franciaországban egymás után adják át az akkugyárakatA párizsi kormány azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra évi kétmillió elektromos jármű készüljön Franciaországban, amelyekhez az Automotive Cells Company kedden átadott üzemében a számítások szerint addigra már évi 500 ezer akkumulátort gyártanak majd. |
Olivier Dussopt ellen az ügyészség eredetileg egy másik ügyben indított előzetes vizsgálatot, mégpedig Gérard Garouste festő két alkotása miatt, amelyeket 2017-ben egy vállalkozás adott ajándékba az akkor még polgármesterként és képviselőként tevékenykedő politikusnak. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsa, történt-e korrupció az ajándékozáskor.
A Médiapart című tényfeltáró portál februárban adta hírül, hogy a miniszternél házkutatást tartottak a hatóságok, ennek során egy közbeszerzési pályázat körüli gyanús előnyszerzési ügyre derült fény.
Akkor Élisabeth Borne miniszterelnök és Emmanuel Macron államfő is teljes támogatásáról biztosította a minisztert, aki a több százezres tüntetéseken vitatott nyugdíjreformért felelős kormánytagként a médiában az egyik legtöbbet szereplő politikus volt.