Ebből az olajból most ért véget a válság
Véget érhetnek az olívaolaj árát az egekbe lövő szűkös esztendők, miután az elmúlt két év gyenge termése után az előrejelzések szerint nagyot ugrik a világ elsőszámú termelője, Spanyolország kibocsátása.

A spanyol agrárminisztérium hétfői prognózisa szerint a szüret akár 1,26 millió tonnára is nőhet, ami 48 százalékkal magasabb a tavalyinál és ami közelebb van a sokéves átlaghoz, mint az előző két év gyenge termése, ami az árak elszabadulását hozta maga után – jelenti a Bloomberg.
A boltokban még várni kell az alacsonyabb olívaolaj árakra
A két évig tartó gyenge betakarítás után már korábban is voltak jelei, hogy az idei termés már megfelelő lehet, így a tonnánkénti 9 ezer euró fölötti csúcsról az árak is mintegy 20 százalékot estek az elmúlt hetekben. Az olívaolaj rajongói azonban még nem feltétlenül örülhetnek, ugyanis ez csak a jövőben érvényesül majd,
a felvásárlási árakat ugyanis általában már hónapokkal a szüret előtt letárgyalják.
A spanyol kormány is óva int a korai örömtől, a következő hetek időjárása ugyanis még mindig fontos lesz, hiszen a szüret épp csak elkezdődött.


