Rekordszámú látogatóval és rekordbevétellel zárta 2024-et a barcelonai Sagrada Família-bazilika, amelynek befejezését tíz éven belülre ígéri az építésért felelős tanács. Xavier Martínez főigazgató a múlt évi eredményeket ismertetve elmondta: 4,8 millió turista váltott belépőt, ami mintegy 134 millió euró bevételt hozott az intézménynek.
A látogatók száma 2,7 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva, 64 százalékuk külföldről érkezett, a legtöbben az Amerikai Egyesült Államokból, Franciaországból és Olaszországból, de jelentősen nőtt a kínaiak és dél-koreaiak száma is.
A főigazgató kiemelte, hogy a bazilika kapacitása nem teszi lehetővé, hogy ennél jelentősen több látogatót fogadjon. Hozzátette, hogy a bevételekből tavaly 44,7 millió eurót költöttek építési munkálatokra, a tervek szerint idén ennél többet, 55-60 millió eurót fordítanak erre a célra.
Esteve Camps, a bazilika építésügyi tanácsának elnöke elmondta, hogy a munkálatok középpontjában a legmagasabb, 172,5 méteres, Jézus Krisztusról elnevezett torony befejezése áll, amelynek tetejére kilátókeresztet terveznek. Várhatóan a munkálatokkal még idén elkészülnek, és jövő júniusban, Antoni Gaudí halálának századik évfordulóján fel is avatják a tornyot, amely ezzel a város legmagasabb épületévé teszi a bazilikát.
A tanács elnöke kitért arra, hogy már megkérték az engedélyt a városi önkormányzattól az utolsó, az úgynevezett Dicsőség homlokzat kialakításához szükséges állványzat és kerítés felállításához, és abban bíznak, hogy a hónap végén megkezdhetik az összeszerelését.
Mint mondta, továbbra sem mondtak le arról, hogy ezen az oldalon megépítsék azt a lépcsősort, amelyet Gaudí eredetileg főbejáratként tervezett.
Az elképzelést azonban vita és tiltakozás övezi, mivel ehhez több környékbeli épületet le kellene bontani. A kerület lakosait tömörítő civil szervezet egy 1975-ös kulturális minisztériumi jelentésre hivatkozva azt állítja: az eredeti terveken nem szerepel a lépcső, azt később adták hozzá a terveket átdolgozó Gaudí-tanítványok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.