Nagy változás jön napokon belül – nehezebb lesz beutazni Nagy-Britanniába
Szerdától szigorodik a beutazás Nagy-Britanniába. Minden európai uniós állampolgárnak előzetesen ki kell váltania egy elektronikus beutazási engedélyt (ETA), és csak ennek birtokában léphet be az Egyesült Királyságba.

Ezzel teljessé válik a nem vízumkötelezett beutazókra kidolgozott, az utóbbi másfél évben fokozatosan, a világ egyre több térségére érvénybe léptetett brit ETA-rendszer. Az EU-állampolgárok március 5-én kezdhették meg az ETA kiváltását, és április 2-ától, szerdától már csak a kiváltott engedéllyel léphetnek be az Egyesült Királyságba.
A jelenleg 10 fontba (4810 forintba) kerülő engedély két évig, vagy a kérelmező útlevelének lejártáig érvényes, és az érvényességi idő alatt korlátlan számú nagy-britanniai beutazást tesz lehetővé, esetenként legfeljebb hat hónap időtartamra.
Az ETA kiváltásának díja jövő szerdától a tervek szerint 16 fontra emelkedik.
Mobilon is igényelhető
A londoni belügyminisztérium ajánlása szerint az ETA a mobileszközökre letölthető UK ETA alkalmazás használatával igényelhető a leggyorsabban és a legegyszerűbben.
A tárca szerint a kérelmezők „elsöprő többsége” automatikusan és néhány perc alatt megkapja a beutazási engedélyt,
így változatlanul lehetséges „akár spontán ötlettől vezérelve” is a beutazás Nagy-Britanniába. A minisztérium javasolja azonban, hogy a beutazók három munkanappal utazásuk megkezdése előtt kérvényezzék a belépési engedélyt, tekintettel „azokra a csekély számú esetekre, amelyek további elbírálást igényelnek”. A UK ETA alkalmazás letöltése után a kérelmezőnek először a személyazonossági adatait kell megadnia, majd néhány személyes kérdésre kell válaszolnia, köztük arra, hogy volt-e elmarasztaló bírósági ítélet vele szemben bűncselekmény miatt.
Sok adatot kell megadni
A kért adatok kitöltése után meg kell adni annak az útlevélnek a számát, amellyel a kérelmező beutazik Nagy-Britanniába. Ezután fotót kell készíteni az útlevél fényképes oldaláról, úgy, hogy látszódjon a kérelmező arcképe és az oldalon lévő összes hatósági adat. A mobiltelefont ezután rá kell helyezni az útlevél elülső fedelére, ahonnan az alkalmazás beolvassa az elektronikus csip adatait.
Szükséges emellett a kérelmező arcának szkennelése, illetve külön arckép készítése a telefonnal,
és az arckép feltöltése az alkalmazás által megadott felületre. Meg kell adni egy e-mail-címet is, ahová a brit hatóságok elküldik először a visszaigazolást a kérvény beadásáról, majd a kérvény elbírálásának eredményét. A folyamat végén ki kell fizetni az elektronikus beutazási engedély díját. Ezt bank- vagy hitelkártyával, illetve Google Pay vagy Apple Pay fizetési módozatokkal lehet megtenni. A fizetési felület a kért adatok feltöltése után megjelenik az alkalmazáson.


