BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Samsung idén még meglepheti a vásárlókat – az új Galaxy S25 Edge most nem az ívelt képernyővel kápráztat el

A Samsung hamarosan hivatalosan is bemutatja a Galaxy S25 Edge modellt, amely közel kilenc év után hozza vissza az „Edge” nevet – ezúttal azonban hajlított kijelző nélkül. A Galaxy S25 Edge különlegessége nem a kijelző ívelt formájában, hanem rendkívüli vékonyságában és könnyű kialakításában rejlik. Május 13-án derülhet ki hivatalosan is, hogy mennyire voltak pontosak az eddigi szivárgások.

A Samsung számára több szempontból is különleges a 2025-ös év: a csúcskategóriás S-széria Plus és Ultra képviselői mind elképesztő specifikációkkal érkeznek, a hasznos mesterségesintelligencia-funkciókat több korábbi széria is megkapja, viszont lesz idén egy nagy visszatérő is. A Samsung 2016 óta nem dobott piacra Edge nevű okostelefont, ennek pedig megvolt az oka: a lekerekített képernyő sokaknak idegenként hatott, az akkori Edge-funkciókat kevesen használták, és azok végül a nem lekerekített képernyőjű eszközökön is megjelentek, így elveszítették egyediségüket. Most viszont a Galaxy S25 Edge, úgy tűnik, nem azért tér vissza, hogy újra népszerűsítse az ívelt képernyőt, ennél sokkal fontosabb céljai vannak a Samsungnak.

A Samsung idén még meglepheti a vásárlókat – az új Galaxy S25 Edge most nem az ívelt képernyővel kápráztatja el a rajongókat
A Samsung idén még meglepheti a vásárlókat – az új Galaxy S25 Edge most nem az ívelt képernyővel kápráztatja el a rajongókat / Fotó: Andrew Sozinov

Ami igazán érdekes, hogy bár a telefon az Edge nevet viseli, a képernyője teljesen átlagos formájú lesz, tehát nem tér vissza a hajlított vagy lekerekített képernyő. A mostani modellnél a név inkább a készülék rendkívüli vékonyságára és elegáns kialakítására utal, nem pedig a kijelző formájára. A Samsung korábban az „Edge” elnevezést az ívelt kijelzőjű modellekre használta csak (pl. Galaxy S6 Edge, S7 Edge).

A Samsung Galaxy S25 Edge azon ritka készülékek egyike, melyekről szinte mindent tudunk a megjelenésük előtt, miközben hivatalosan szinte semmit sem erősítettek meg. A januári Galaxy Unpacked esemény végén a Samsung röviden megvillantotta az új modellt, majd a barcelonai Mobile World Congressen is bemutatták a kiállított darabokat, azt pedig már biztosan  tudni, hogy 

a Galaxy S25 Edge rendkívül vékony lesz.

A részletes specifikációkat azonban szoros titoktartás övezi. Bár különböző szivárgások és pletykák sok mindent kiderítettek már. Ez a helyzet azonban hamarosan változhat: egy friss pletyka szerint a Galaxy S25 Edge hivatalos bemutatójára május 13-án kerül sor, az előrendelések pedig már másnap elindulhatnak.

A Galaxy S25 Edge tényleg a Samsung eddigi legkarcsúbb telefonja lehet: a kiszivárgott adatok szerint mindössze 5,8 mm vastag lesz a legvékonyabb pontján. Összehasonlításképp: a Galaxy S25 Ultra 8,2 mm vastag. Bár az Apple is hasonlóan vékony iPhone 17 Air modellel készül, az S25 Edge így is lenyűgözően karcsú lesz. A súly szintén figyelemreméltó: az Edge várhatóan mindössze 5,7 uncia (kb. 162 gramm) lesz, hasonlóan a Galaxy S25-höz, miközben a kijelzője nagyobb, 6,6 hüvelykes lesz a Galaxy S25 6,2 hüvelykes paneljéhez képest.

A vékony kialakítás ellenére a Samsung nem enged a tartósságból: titánkeret és Gorilla Glass Ceramic védi majd a készüléket, és IP68-as vízállósággal is számolhatunk. A Gorilla Glass Ceramic akár tízszeres ejtést is kibír aszfaltra, így az Edge nemcsak szép, de ellenálló is lesz. A Galaxy S25 Edge várhatóan a Qualcomm Snapdragon 8 Elite lapkakészletét kapja, ugyanazt, amit a Galaxy S25 család többi tagja is. Ez nemcsak villámgyors teljesítményt garantál, hanem a Galaxy AI új funkcióit is elérhetővé teszi rajta – derül ki a Tom’s Guide leírásából.

Az Edge csupán két hátlapi kamerát kap majd a szokásos három helyett, vélhetően a vékonyság érdekében lemondva a teleobjektívről. 

Azonban a fő kamera állítólag egy 200 megapixeles szenzor lesz, amely a Galaxy S Ultra modellekből lehet ismerős.

Az egyik legnagyobb kérdés még az akkumulátor kapacitása: a pletykák szerint 3900 milliamperórás telep kerülhet a telefonba, ami valamivel kisebb, mint a Galaxy S25 4000 milliamperórás akkumulátora. A Samsung azonban az optimalizált szoftverrel így is egész napos üzemidőt ígér.

A várható ár sem teljesen tisztázott: dél-koreai források szerint az Edge ára körülbelül 1,5 millió won lesz, ami nagyjából 1050 dollárnak felel meg, tehát olyan 372 ezer forint körüli árral lehet számolni (természetesen ebben nincs benne az áfa). Ez az összeg a Galaxy S25+ és az S25 Ultra között helyezkedne el árban, miközben számos olyan funkcióval rendelkezik, amivel az Ultra is. Tehát a Samsung az Edge-dzsel egy olyan kategóriát szeretne létrehozni, amelyben a vásárlók már hozzájuthatnak egy prémium-okostelefonhoz, némi kompromisszummal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.