Oroszország szeptemberig meghosszabbította a Szerbiával kötött gázmegállapodást, ami lehetővé teszi, hogy Belgrád feltöltse udvarnoki tárolóját, illetve azokat a tárolókat is, amelyeket Magyarország bocsát a rendelkezésére – közölte Dusan Bajatovic, a Szerbiai Gázszolgáltató (Srbijagas) vezérigazgatója hétfőn a szerbiai közszolgálati televízióban.
Bajatovic hangsúlyozta, hogy a meglévő szerződés kiegészítése a június 1. és szeptember 30. közötti időszakra vonatkozik, és napi hatmillió köbméter gáz szállítását biztosítja kedvezményes, 290 eurós (117 ezer forint) áron. Dusan Bajatovic hozzátette, a gáz nem drágul a háztartásoknak, az ipari gáz ára pedig az eddiginél is kedvezményesebb lesz, ha nem történik valamilyen zavar a piacon.
A Szerbiai Gázszolgáltató vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a korábbi szerződés Oroszország és Szerbia között május végén jár le, a hosszabbítás pedig azonos feltételek mellett történt. A gáz árát az olajárhoz kötött képlet alapján állapították meg.
Belgrád szerint az olajképletnek köszönhetően Szerbia sokkal olcsóbban kap orosz gázt az európai piaci árnál. Az energiahordozó korábban Ukrajnán és Magyarországon át jutott el déli szomszédunkhoz, de az ukrajnai tranzit leállása után a Török Áramlaton keresztül jut hozzá Szerbia.
Trükkösen tiltaná be az orosz gáz importját Brüsszel: óriási drágulást hozhat az uniós terv
Brüsszel kereskedelmi intézkedések álcája alá bújva kerülné meg a magyar és a szlovák vétót. Az Európai Bizottság szerint ez a hosszú távú szerződések felmondását is lehetővé tenné, és teljesen kizárná az orosz gázt a kontinensről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.