Peking kemény döntést hozott az Nvidia-csipekkel kapcsolatban – a hazai vállalatok elbúcsúzhatnak az amerikai processzoroktól
Kína arra ösztönzi a hazai vállalatokat, hogy kerüljék az Nvidia H20-as processzorainak használatát – különösen állami és nemzetbiztonsági célokra –, ami újabb akadályt gördít az amerikai csipgyártó és versenytársa, az AMD kínai piaci tervei elé. A döntés egyben megkérdőjelezi a Trump-adminisztráció nemrég hozott lépését is, amellyel feltételek mellett újra engedélyezte az amerikai MI-csipek – köztük az Nvidia H20 – exportját Kínába.

Tiltólistán a kormányzati felhasználás
Az elmúlt hetekben kínai hatóságok több vállalathoz is hivatalos értesítést juttattak el, melyben egyértelműen arra intették őket, hogy ne alkalmazzák a H20-as modelleket állami vagy nemzetbiztonsági projektekben. Az AMD kevésbé fejlett MI308-as gyorsítóit is érinti a figyelmeztetés, bár ezekre vonatkozóan nem minden esetben küldtek írásos utasítást – írja a Bloomberg.
A döntés különösen kényes, mivel
a két gyártó idén tavasszal kapta meg Washington engedélyét a korlátozott teljesítményű MI-csipek Kínába irányuló értékesítésére
– azzal a feltétellel, hogy az eladásokból származó bevétel 15 százalékát átadják az amerikai kormánynak. Most viszont Peking saját cégeit igyekszik lebeszélni ezek beszerzéséről. A Trump-kormányzat szerint a H20-csipek újbóli forgalmazása része a Kínával folytatott, ritkaföldfémmágnesekkel kapcsolatos tárgyalásoknak, ezek olyan iparágakban létfontosságúak, ahol Kína exportkorlátozásokat vezetett be a fokozódó kereskedelmi feszültségek miatt. A döntést amerikai törvényhozók is mindkét pártból bírálták: attól tartanak, hogy a H20 hozzáférhetővé tétele Kínában gyengíti az Egyesült Államok technológiai fölényét a mesterséges intelligencia terén.
Fő a hazai ipar védelme – de milyen áron?
A kínai állami média az utóbbi időben többször is kétségbe vonta a H20-asok biztonságát és megbízhatóságát. A hivatalos levelekben szereplő kérdések között volt, miért választják a cégek az Nvidiát hazai alternatívák helyett, és találtak-e bármilyen biztonsági kockázatot a csipekben:
- Peking attól tart, hogy az amerikai hardverek akár helymeghatározásra vagy távoli leállításra is alkalmasak lehetnek – ezt az Nvidia határozottan tagadja.
- A másik fő ok a kínai csipipar erősítése. Peking hosszú ideje arra ösztönzi a vállalatokat, hogy hazai gyártású processzorokat használjanak, és már bevezettek olyan energiahatékonysági előírásokat is, amelyeknek a H20 nem felel meg.
Bár a csip kifejezetten a kínai piacra készült az amerikai exportkorlátozások betartásával, Kína egyelőre nem tiltja teljesen a használatát.
A H20-as gyengébb számítási kapacitással rendelkezik az Nvidia csúcstermékeihez képest, viszont nagy memória-sávszélessége miatt ideális az MI-modellek „inferencia” fázisához, amely során a rendszer mintákat ismer fel és következtetéseket von le. A csipet olyan óriáscégek is vásárolnák,
- mint az Alibaba
- vagy a Tencent,
mivel a hazai bajnok Huawei jelenleg nem tud elegendő fejlett csipet gyártani. Amerikai becslések szerint a H20 elérhetőségének megszűnése akár három-hatszorosára is növelné az MI-műveletek költségét Kínában. Mindezt Washingtonban részben kereskedelmi alkuval indokolták – egyes tisztviselők szerint a H20-export engedélyezése hozzájárult az amerikai hozzáférés javításához a kínai ritkaföldfémekhez. Peking viszont nyilvánosan tagadta, hogy ez része lett volna bármilyen megállapodásnak.
Jelenleg a korlátozás csak érzékeny területekre vonatkozik, hasonlóan ahhoz, ahogy korábban a Tesla járműveit vagy az Apple iPhone-jait is tiltották bizonyos állami intézményekben. Szakértők szerint azonban nem kizárt, hogy a szigor hamarosan kiterjedhet a gazdaság szélesebb szegmenseire is. Az ügy több fronton is feszültséget szít: az amerikai cégek számára veszélybe kerül a világ legnagyobb félvezetőpiaca, miközben Kína tovább gyorsítja saját csipiparának önellátását. A H20 körüli vita így nem csupán technológiai kérdés, hanem a két nagyhatalom közötti gazdasági és geopolitikai verseny újabb fejezete.


