Áramlik az amerikai olajtartalék Európába, eddig nyolcvanmillió hordóról tudni
Az iráni háború a történelem legnagyobb energiapiaci válságát okozta, a várhatóan sokáig elhúzódó helyreállás mellett kezelni kell a most a piacokon jelentkező olajkínálati hiányt is. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) a múlt hónapban bejelentette, hogy a közel-keleti feszültségek és a magas energiaárak enyhítésére összehangoltan több mint 400 millió hordó kőolajat szabadítanak fel a globális stratégiai tartalékokból. Az Egyesült Államok ebből mintegy 172 millió hordóval járul hozzá; a felszabadítás 2026. március végén indult, és 120 napon át tart, célja pedig az üzemanyagárak csökkentése. Időközben olyan jelentések láttak napvilágot, hogy a Trump-adminisztráció több millió hordó olaj kiadását engedélyezte a stratégiai kőolajtartalékból (SPR), és Európa fontos felvásárlóként jelent meg – írja összeállításában az Origo.

Európába került az eddig felszabadított amerikai olajtartalék jelentős része
A lap arról ír, hogy az Egyesült Államok eddig 79,7 millió hordót adott el 12 vállalatnak, ebből közel 50 millió hordót a brit Vortexának.
A legnagyobb mennyiségek a globális kereskedőházakhoz és a nagy olajvállalatokhoz kerültek:
- a Trafigura 21,4 millió hordót kapott,
- a Shell 18,1 milliót, míg
- a Marathon Oil és a BP rendre 9,7, illetve 6 millió hordót vásárolt.
A hajózási és árufogalmi adatok szolgáltatásával foglalkozó Kpler szerint az Eagle Versailles nevű szupertanker jelenleg a hollandiai Rotterdam felé tart, fedélzetén mintegy 2,1 millió hordó, közepes kéntartalmú nyersolajjal. A szállítmány az egyesült államokbeli Bryan Mound létesítményből származik, ahol az amerikai stratégiai tartalék egy része található.
A texasi telephely körülbelül 250 millió hordó olajat tárol, ez az amerikai tartalékrendszer legnagyobb egysége.
Emlékezetes: amikor a Covid–19-világjárványhoz kapcsolódó korlátozások miatt a világ olajfelhasználása jelentősen visszaesett, az amerikai termelésű felesleget részben az egyébként a stratégiai tartalék tárolására szolgáló helyszíneken halmozták fel.
A stratégiai tartalékból történő olajcsere az amerikai Energiaügyi Minisztérium (DOE) jogi eszköze, amelyet ellátási zavarok – például szélsőséges időjárás vagy vezetékhálózati problémák – esetén alkalmaznak. Ennek keretében a kormány ideiglenesen kölcsönad olajat finomítóknak vagy kereskedőknek, akiknek később ugyanannyi mennyiséget, plusz egy felárat – gyakran extra, hordókban mért mennyiséggel – kell visszaszolgáltatniuk.
További részletek az Origo cikkében olvashatók.


