Menekülnek a befektetők az aranyból: közel egy évtizede nem látott gyenge negyedév jöhet
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságHat hónapos mélypontra esett csütörtökön az arany ára; a közel-keleti feszültségek, az amerikai kamatemelésekre vonatkozó egyre erősebb várakozások és a SpaceX közelgő részvénykibocsátása egyaránt nyomást gyakoroltak a nemesfémre.

- Az arany unciánkénti ára csütörtök délelőtt több mint 1 százalékkal, 4022 dollárra csökkent, ami
- november vége óta a legalacsonyabb szint, és ezzel közel került ahhoz, hogy csaknem
- egy évtizede a legrosszabb negyedévét zárja.
- Később enyhén korrigált, és 4091 dolláron kereskedtek vele.
Több mint 20 százalékos esés az iráni háború kitörése óta
A sárga nemesfém értéke több mint 20 százalékkal csökkent a közel-keleti háború kezdete óta. A konfliktus több jegybankot arra kényszerített, hogy aranytartalékokat értékesítsen saját devizájának védelmében. Emellett a tavaly év végi és idei év eleji aranyvásárlási lázat tápláló spekulatív befektetők tömeges kivonulását is kiváltotta. „Amikor Iránban kiéleződött a helyzet, a befektetők csökkentették a kockázataikat” – mondta Peter Kinsella, a UBP befektetési szolgáltatásokért felelős vezetője a Financial Timesnak.
Sokan aranyat adnak el azért, hogy más, veszteséges eszközeiket fedezni tudják. Minden kockázatcsökkentő lépés aranyeladásokkal jár
– tette hozzá.
A jegybankok is eladtak
Az elmúlt hónapokban több jegybank is kénytelen volt aranyat értékesíteni.
- Törökország például 20 milliárd dollár értékű aranyat adott el vagy cserélt el devizája védelmében.
- Oroszország szintén aranyeladásokkal próbálta javítani költségvetési helyzetét.
A háború alatt az arany számára az egyik legnagyobb negatív tényező az amerikai kamatvárakozások emelkedése volt, ami vonzóbbá tette az amerikai állampapírokat és más államkötvényeket.
Az olajárak megugrása által kiváltott inflációs hullám miatt a piacok már nem két-három negyed százalékpontos kamatcsökkentést várnak az év végéig, hanem egy negyed százalékpontos kamatemelést áraznak.
Ez növeli az arany tartásának alternatívaköltségét, mivel a nemesfém nem termel kamatot vagy egyéb hozamot.
A SpaceX is betesz az arany árfolyamának
Tom Price, a Panmure Liberum elemzője szerint a SpaceX pénteki óriási tőzsdei bevezetése tovább nyomhatja lefelé az arany árát. Az Anthropic és az OpenAI mesterségesintelligencia-vállalatok szintén tőzsdei megjelenést terveznek.
„Ez potenciálisan negatív hatással lehet az aranyra, mert a befektetők új helyet keresnek, ahol tovább folytatódhat a rali” – mondta.
Az arany jelenleg gyengélkedik, a befektetők pedig a következő nagy lehetőséget keresik. És most a SpaceX tűnik annak
– tette hozzá.
Mohit Kumar, a Jefferies elemzője szerint a közelgő óriás IPO-k rövid távon „likviditáselszívó események”, ami egyaránt nyomást gyakorol az arany és a kriptodevizák árfolyamára.
Két év alatt duplázott az árfolyam
A lakossági befektetők arany és ezüst iránti fokozott érdeklődése korábban történelmi emelkedést indított el: a csúcsponton az arany ára két év alatt megduplázódott. Azóta azonban a kisbefektetők irányt váltottak, és az aranyfedezetű tőzsdén kereskedett alapokból (ETF-ekből) történő tőkekiáramlás tovább erősítette az eladási hullámot.
A World Gold Council adatai szerint az arany-ETF-ekből március és május között nettó 55 tonna aranynak megfelelő tőke áramlott ki, megtörve a megelőző kilenc egymást követő hónap pozitív trendjét.
Globális szinten ugyanakkor a jegybankok továbbra is nettó vásárlói az aranynak. Az Európai Központi Bank egyik friss jelentése szerint az arany tavaly év végén érték alapján megelőzte az amerikai állampapírokat, és a világ legnagyobb tartalékeszközévé vált.


