BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hároméves csúcson az amerikai infláció, hogyan reagálnak a tőzsdék?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bejött a várakozás, de irdatlan távolságba került a jegybank célja. Az energiaárak kiemelkedő szerepet játszottak az infláció meglódulásában, éves bázison több mint 20 százalékkal nőttek.

Májusban ismét gyorsulásnak indult az infláció az Egyesült Államokban, éves alapon 4,2 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex. Ez 2023 áprilisa óta a legmagasabb szintet jelenti és megegyezik az előzetes várakozásokkal. A havi áremelkedés 0,5 százalék volt, ami szintén megfelelt az elemzői várakozásoknak és igazolja azokat a várakozásokat is, miszerint a kamatvágás lekerülhet a napirendről – írja az Erste.

Gas prices on the rise infláció
Hároméves csúcson az amerikai infláció / Fotó: AFP

Az energiaárak kiemelkedő szerepet játszottak a növekedésben, havi alapon közel 4 százalékkal nőttek, éves szinten pedig több mint 20 százalékos drágulást mutattak.

Ez azt jelenti, hogy az infláció növekedésének jelentős része egyetlen, külső sokkból eredő tényezőhöz köthető.

Ezzel párhuzamosan a maginfláció, amely kiszűri az energia- és élelmiszerárak volatilitását, jóval visszafogottabb képet mutatott.

Májusban éves alapon 2,9 százalékkal, havi alapon pedig 0,2 százalékkal emelkedett, ami még enyhén el is maradt a várakozásoktól.

A magasabb infláció egyre nagyobb terhet ró az amerikai háztartásokra. 

A benzin és az energia árának emelkedése különösen érzékenyen érinti a fogyasztókat, mivel ezek az alapvető kiadásaik jelentős részét teszik ki.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az árak növekedése több hónapban is meghaladja a bérek növekedési ütemét, ami a reáljövedelmek csökkenéséhez vezethet. Ez hosszabb távon visszafoghatja a fogyasztást és a gazdasági növekedést is.

A mostani inflációs adatok komoly kihívást jelentenek az amerikai jegybank számára is.

A Fed 2 százalékos inflációs célja továbbra is távolinak tűnik, miközben az energiaárak által okozott nyomás miatt egyelőre korlátozott a mozgástér a kamatcsökkentések irányába. A piaci szereplők egyre inkább arra számítanak, hogy a jegybank inkább kivár, és a kamatszintek huzamosabb ideig magasabb szinten maradhatnak.

Az amerikai tőzsdék a hírt rövid távon, első reakcióként inkább megnyugvással fogadták, hiszen a számok nem lettek rosszabbak a vártnál, sőt a maginfláció kedvezőbb képet mutat. 

Az S&P 500 és a Nasdaq tőzsdeindexek tekintélyes mínuszokból jöttek vissza magyar idő szerint fél ötre, bár még mindig az előző napi záróértékük alatt vannak. A BUX is elmozdult korábbi mélypontjáról. Az amerikai részvénypiacok azonban később ismét lefordultak, noha ez utóbbi fordulatban az újra eszkalálódó iráni konfliktusnak is lehetett némi szerepe.

BUX részvényindex
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.