A német DEG Bank december 18-ai közgyűlésére halasztották a Globus Rt. tőkeemeléséről szóló döntést -- írta a Portfolio on-line gazdasági magazin, a DEG egyik illetékesére hivatkozva. A magyar társaság ezt a hírt péntek óta nem erősítette meg. Remélhető azonban, hogy a fejleményeket a tőzsde hivatalos lapjában rövidesen közzéteszik.
Mint arról már beszámoltunk: a Globus tőkeemelési tárgyalásokat folytat a német állami tulajdonú DEG Bankkal. A befektető 13-15 millió márka ellenében a megemelt alaptőke 25-30 százalékához jutna hozzá. A magyar csoport korábban többször közölte: a tőkeemelést 3500 forint fölötti árfolyamon kívánják végrehajtani. A múlt csütörtökre esedékes végső döntés elhalasztásának legvalószínűbb oka a tőkeemelés árfolyama körüli vita lehet.
Könnyen elképzelhető, hogy a befektetők a Globus által megjelölt árfolyamot túlzottnak tartják. A DEG a kedvezőbb árfolyam elérése céljából hivatkozhat arra, hogy jelenlétével erősíti a Globus pozícióit a német piacon. A hazai cég ráadásul már némiképp kényszerpályán mozog. A fejlesztési tervekhez (akvizíció, kapacitásbővítés) ugyanis szükség van külső forrás bevonására. A korábban a zártkörű tőkeemelés utánra tervezett nyílt kibocsátást természetesen előre hozhatja a konzervipari csoport, arra viszont aligha számíthat, hogy jelen körülmények között a bejelentett 4 ezer forintos szint fölött dobhatja piacra a részvényeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.