BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó DT-eredmény

Az előző negyedévhez hasonlóan ezúttal is a Deutsche Telekom (DT) negyedéves gyorsjelentéséből lehetett hozzávetőleges adathoz jutni a Westel cégek előfizetői számát illetően. Eszerint a decemberi 1,7 millió előfizetővel szemben március végén a két Westel cég 1,9 millió előfizetővel bírt. Mivel a százezres nagyságrendű kerekítés miatt ez a szám 1,75 és 1,95 millió között mozoghat, a növekedés akár 200 ezer előfizetőnél is több lehet.

A Matáv éves jelentéséből legutóbb az derült ki, hogy a DT-nél szereplő 1,7 milliós szám pontosan 1 674 952 volt december végén (1 599 086 Westel GSM- és 75 866 Westel 450-es ügyfél.) Feltételezhető, hogy az analóg szolgáltató ügyfeleinek száma tovább csökkent, s ez alapján nem lenne meglepő, ha a Westel GSM előfizetőinek száma akár 20-30 ezerrel is meghaladta volna az 1,8 milliót. Ezzel szinte bizonyos, hogy a cég meg tudta őrizni 50 százalék feletti részesedését.
A DT eredménye egyébként a várakozások felett alakult, s ennek nyomán jó hangulat uralkodott a teljes európai TMT-szektorban tegnap délelőtt. A társaság 16 százalékos árbevétel-növekedés mellett a goodwill és UMTS-költségek nélkül számított eredményét 18 százalékkal tudta növelni, 450 millió euróra. A cég már forgalmának több mint ötödét külföldön realizálta. A mobilárbevétel 73 százalékkal ugrott meg, s immár a teljes bevétel 23 százalékát adja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.