Sínen az OTP szlovák akvizíciója
A pozsonyi kormány tegnap -- elfogadva a privatizációs miniszter előterjesztését -- úgy döntött, hogy a szlovák beruházási és fejlesztési bank (IRB) 92,55 százalékos --közvetlen, illetve a szlovák biztosító révén közvetett -- állami kézben lévő részvénycsomagját az OTP Bank Rt. vásárolhatja meg. Miután Maria Machova miniszter asszony az előterjesztéshez csatolta az általa már aláírt szerződéstervezetet, így a végleges megállapodásra legfeljebb egy-két hetet kell várni.
A magyar pénzintézet az idén tavasszal látott hozzá az 53 fiókkal bíró bank átvilágításához, hogy azután -- egyedüli pályázóként -- június 8-án megtegye első ajánlatát. A nettó eszközértéken alapuló vételárat, garanciális értéket, illetve a 2003 végéig vállalt tőkeemelést tartalmazó, a teljes állami részvénycsomagra vonatkozó ajánlatot a szlovák fél kevesellte, ezért a magyar pénzintézet a vételár javára módosított a feltételeken. Ennek során a bank közvetlen vételárként 700 millió koronát (1 korona = 5,89 forint) jelölt meg, valamint kötelezettséget vállalt arra, hogy egy éven belül egymilliárd koronával megemeli a pénzintézet alaptőkéjét.
A szlovák kormány az utóbbi hónapokban átélt koalíciós válság miatt csak ősszel tudta napirendjére tűzni a privatizáció kérdését. A halogatásnak ugyanakkor sokak szerint az is oka volt, hogy a pozsonyi kabinetnek forrást kellett találnia a magyar pénzintézettel szemben vállalt kötelezettségekre is. Ennek legnagyobb tétele a szlovák villamos művek által korábban felvett 12,6 milliárd koronás hitelre vállalt állami garancia. Információink szerint ezt Pozsonyban már csak a jövő évi költségvetés terhére tudták bevállalni, ezért erről még külön kell határoznia a kabinetnek. A szlovák kormány vállalta azt is, hogy a tranzakció után felmerülő, múltból származó kötelezettségek után kártalanítást fizet. Egy 1994--95-ből származó adóhátralék kifizetése kapcsán a szlovák állami vagyonalap már most 259 millió koronát juttat az IRB-nek.
Az OTP a megállapodás szerint öt évig az IRB többségi tulajdonosa marad. A pénzintézet elsőként a lakossági üzletág felfuttatását, illetve a magyar--szlovák kereskedelemben érdekelt vállalkozások mind teljesebb kiszolgálását tervezi Szlovákiában. Hogy a jövőt hosszabb távon stabil lábakon álló univerzális pénzügyi szolgáltatóként tervezik, azt Csányi Sándor elnök-vezérigazgató azon nyilatkozata jelzi, amely szerint a bankvásárlás után biztosító, illetve alapkezelő megalapítását tervezik északi szomszédunknál.


