Közel 20 százalékkal, 578 milliárdról 686 milliárd forintra nőtt tavaly a Budapesti Árutőzsde forgalma. Ezzel a tőzsde annak ellenére túlteljesítette árbevételi terveit, hogy a gabonaszekcióban 30 százalékkal csökkent a volumen. A húspiac tizenegy éves történetében tavaly fordult elő először, hogy egyetlen üzletkötés sem született.
Az árutőzsdén - az értéktőzsdéhez hasonlóan - az 1996. év hozta meg a forgalmi áttörést, a következő két évben a megkötött üzletek árfolyamértéke meghaladta az ezermilliárd forintot. Az orosz válság miatt a kosárpozíciók összeomlottak, a pénzügyi szekció forgalma zuhanni kezdett. Ezt a gabonapiac szerény növekedése épphogy csak ellensúlyozni tudta. 1999-ben a BÁT kis túlzással a túlélésért küzdött. 2000-ban a pénzügyi szekcióban lassú növekedés indult be, a gabonapiac pedig megduplázta forgalmát. Ezek után a tavalyi év sikeresnek számít a BÁT-on.
A pénzügyi szekcióban az euró forgalma 350 milliárdról 485 milliárd forintra emelkedett, a befektetők többsége ezek szerint a forint sávon belüli mozgására spekulálva, vagy a nem kívánt árváltozás elleni fedezeti ügyletet kötve kereskedett. Az eurón kívül csak a svájci frank forgalma emelkedett, dollárban csekély volt a csökkenés, a fontüzletek árfolyamértéke megfeleződött.
Az árutőzsdén is folytatódott tavaly a forgalom koncentrálódása: az első négy helyezett brókercég bonyolította a kötések több mint felét. Az első öt név között a K&H kivonulása miatt történt változás, az OTP csökkentő előnnyel, de őrizte vezető helyét, az év nyertesének számító Swap Rt. jött fel a második helyre. A bronzérmes a Hungarograin lett. A koncentrációt jól érzékelteti, hogy az első nyolc helyezett cég mindegyikének nőtt a piaci részaránya 2001-ben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.