Az OTP húzta a BUX-ot
Bár a forgalom a hétfői másfél milliárdról ötmilliárdra ugrott, a parkettre bevezetett 53 papír közül mindösssze 31-re született kötés. Az A kategóriások közül nem forgott a Danubius, a Mezőgép és a Zwack sem. Az index a nap elején és három óra tájban is 8000 felett járt, ám ezt követően visszaesett. A decemberi BUX mindössze 0,3 százalékkal erősödött.
A nap végén a Matáv-részvény 20 perc alatt 15 forintot dobott le magáról, s az ezt követő korrekció is csak annyit mentett, hogy a kereskedés elején 947-en járó papír 4 forinttal mégis emelkedni tudott.
Az index esését a napon belüli impozáns emelkedésére a záráskor 250 forintot még rátevő, így 3,2 százalékos pluszban záró OTP enyhítette, s a Mol is drágulni tudott. Szokatlanul erős forgalomban a magasról induló Richter végül 10 forinttal, 17 300ra csúszott vissza, miközben szektortársa, az Egis 280 forintot esett.
A kárpótlási jegyre 749 forinton is volt kötés.


