Jelentős mértékben erősít a NABI a humán erőforrás területén. A társaság menedzsmentjét régi-új taggal bővítették. Az eddig a NABI Rt. vezérigazgatójaként tevékenykedő Rácz András a NABI Inc. igazgatóságának elnöke lett, míg Róna Patrickot a NABI Inc. vezérigazgatójává nevezték ki. Erre azért volt szükség, mert a társaság amerikai tevékenysége olyan méreteket ért el, ami már egy egész embert kíván. Rácz András, aki korábban ezt a feladatot utazgatva Magyarországról látta el, ezentúl az ellenőrzést gyakorolja majd az amerikai tevékenység felett.

Ez azt jelenti tehát, hogy mostantól már lesz főállású, az USA-ban élő vezérigazgatója a NABI-nak. A társaság közleménye szerint a csoport növekedési és hatékonyságjavítási programjának folytatása szükségessé tette az amerikai menedzsment bővítését. Róna Patrick, a Duane Morris ügyvédi iroda partnereként társasági joggal foglalkozott korábban, 1996 óta pedig a NABI Rt. és a NABI Inc. jogi képviseletét látta el. Így testközelből ismeri a társaság ügyeit, végig figyelemmel kísérte az 1997. évi tőzsdei kibocsátást, valamint az Optare akvizícióját is. (VG)