Hat hét alatt, a kedvezményes állami agrárhitel-konstrukció startja óta 51,7 milliárd forintnyi hitelkérelmet fogadott be családi gazdaságoktól, mezőgazdasági kis- és középüzemektől a bonyolítást végző Konzumbank, illetve tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A befogadott kérelmek száma napi 100-150-nel, összege pedig 1,5-2,5 milliárd forinttal nő. Eddig az MFB-csoport közel 200 hitelt folyósított, ezek összege mintegy 2,8 milliárd forintot tett ki. Becslések szerint a befogadott - szinte kivétel nélkül kölcsönnyújtásra alkalmas - hitelkérelmek száma május végére 100 milliárd forintra nőhet, ami mintegy 27 ezer ügyfelet jelenthet majd. Korábbi hírek szerint a magyar mezőgazdaság teljes hitelállománya 320 milliárd forintra rúg, így e kölcsön jelentős új volument biztosíthat a szektornak.

Az eddigi mintegy 13 ezer kérelmező 82 százaléka családi gazdálkodó volt, terület szerint a legtöbb igénylés Bács-Kiskunból és Szabolcs megyéből érkezett. Az igényelt átlagos kölcsönöszszeg 27,9 millió forintra rúgott, ami megfelel a hitelnyújtó előzetes várakozásainak.

A kölcsön tényleges folyósítását viszont nagyban hátráltatja, hogy a földhivataloknál nagyon lassú - olykor több hetet is igénybe vesz - a hitel biztosítékául lekötendő ingatlanok jelzálogjogának bejegyzése. Szöllősi Jánosné, a fejlesztési bank igazgatója kérdésünkre ennek ellenére úgy vélte: a papírok beadását követően általában három héten belül utalják az ügyfél kölcsönét.

A földvásárlási konstrukcióra a legföljebb 300 hektár földet művelő családi gazdaságok jogosultak. Ők 10-20 éves futamidővel, 1-300 millió forint kölcsönt vehetnek fel öt évig fix, 7,01 százalékos teljes hiteldíjjal.

Korábban felmerült, a Konzumbank mellett más intézmények, így az integrált takarékszövetkezetek is bekapcsolódhassanak a hitel folyósításába. Információink szerint azonban egyelőre nem tervezik újabb banki partnerek bevonását.

Binder István