A Hitelgarancia (HG) Rt. 2001-ben közel hétezer új garanciaszerződést kötött, amelyek révén összesen 87 milliárd forint kezességet vállalt, és ezzel 109 milliárd forint hitel felvételét segítette elő - jelentette be Kismarty Lórántné vezérigazgató a garantőr cég közgyűlésén. A teljes "élő" garanciavállalások összege 2000-hez képest 30 százalékkal (a tervezettnél is 20 százalékkal nagyobb mértékben) nőtt, így tavaly decemberre elérte a 101 milliárdot.
A szerződések 84 százalékánál a garanciaösszeg alacsonyabb 20 millió forintnál (ez együttesen 34 milliárdot tett ki), s a kezességek számának mindössze 2 százaléka volt százmillió feletti. A vállalható maximális garanciaösszeg ez évtől nőtt 400 millióról 600 millióra. A várakozásokkal szemben a szerződések 55 százaléka (55 milliárd) továbbra is éven belüli futamidejű hitelekhez kötődött, a hosszú, négy év feletti vállalások aránya 30 százalék alatt volt.
Összeg szerint a legtöbb garanciát a kereskedelmi vállalatok kölcsöneihez adta a HG Rt. (30 milliárd forintnyit), a mezőgazdaságra és élelmiszeriparra, illetve a szolgáltatási szektorra 15-20 milliárd jutott. Kismarty szerint a termelő- (kézműves-) vállalatok arányának növekedéséhez nagy segítséget jelent majd a nyáron induló Széchenyi-kártya. Ettől jelentős ügyfélszám-növekedést és 7-15 milliárd forintnyi új kezességvállalást várnak.
Tavaly 3,6 milliárd, az elmúlt három évben együtt nyolcmilliárd forintra rúgott a "bebukott" garantált hitelek volumene. A vezérigazgató szerint azonban az utóbbi összeg 30-35 százalékát már sikerült behajtani. A tényleges, ötmilliárdos veszteség banki szinten is jó arány.
A HG 2002-re 120 milliárd forintnyi garanciaállomány elérését tervezi, ami 12-22 százalékos bővülést jelenthet. Ezt a költségvetési keret bőven lehetővé teszi, hiszen az állami viszontgarancia a tavalyi 150 milliárd helyett az idén 180 milliárd forintig vehető igénybe.
A többletfeladatok és a mérséklődő hozamszint miatt a tavalyi - és az alapszabály szerint az eredménytartalékba kerülő - mintegy 1,25 milliárd forint mérleg szerinti nyereséggel szemben az idei eredményként csak 0,8 milliárdot várnak. A mostani közgyűlésen újjáválasztották gyakorlatilag a teljes igazgatóságot és a felügyelőbizottságot is.
Binder István
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.