Magasba szöktek a kakaóárak
A kakaóbab határidős tőzsdei árai a múlt hónapban 14 éve (London), illetve közel négy éve (New York) nem tapasztalt magasságba repültek, és kisebb ingadozásokkal azóta is "csúcsra járnak". Legutóbb a múlt héten vettek újabb lendületet, amikor a májusi jegyzések New Yorkban mintegy 4 százalékkal emelkedve, csütörtökön tonnánként 1616 dolláron tetőztek. Ez több mint 50 százalékos drágulást jelent a múlt év hasonló időszakához képest, amin egyelőre az sem változtatott sokat, hogy az amerikai kereslet vártnál nagyobb mérvű mérséklődése a hét végén már megálljt parancsolt az áraknak. Az USA csokoládégyártó cégei tudniillik az első negyedévben 14 százalékkal kevesebb kakaóbabot őröltek a 2001 első három hónapjában elért rekordmennyiségnél, miközben az elemzők csak 5-10 százalékos csökkenésre számítottak - jelentette a Bloomberg. A tavalyi nagy feldolgozási kedvet az indokolta, hogy 2000 decemberében 28 éves mélypontra, 700 dollár közelébe süllyedt a New York-i árszint.
Az idén a további ártrendet illetően meghatározó lehet, hogy mit mondanak majd az új piaci előrejelzések, és a szállítók mikor érzik elérkezettnek az időt arra, hogy megszabaduljanak a spekulációs céllal visszatartott készleteiktől. A legutóbbi (februári) elemzések mindenesetre még arról szóltak, hogy a világtermelés, az előzőhöz hasonlóan, a folyó idényben is érezhetően (a mértékadó ED&F Man cég szerint közel 5 százalékkal) elmarad a globális kereslettől. Átfogó elemzések azóta nem láttak napvilágot, így a tőzsdék egyelőre kétkedéssel fogadták azokat a félhivatalos véleményeket, miszerint a világ vezető exportőre, a nyugat-afrikai Elefántcsontpart idei középszüreti (áprilistól szeptemberig) termése meghaladhatja a tavalyi 240 ezer tonnás szintet, elérve akár a 270 ezret is. (Az elemzésekben eddig 120-170 ezer tonnás mennyiségek szerepeltek.) A növekedést jóslók viszont azt feltételezik, hogy a helyi gazdák a világpiaci árak galoppjából profitálva többet költhettek műtrágyára és növényvédő szerekre. (GI)
Munkatársunktól


