BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Matáv-riválisok Szerbiában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Matáv mellett a France Telecom, a Telefónica, a Vodafone és a norvég Telenor jelezte érdeklődését a szerb mobilszolgáltató, a Mobtel megvásárlása iránt - mondta tegnap Borisz Tadics, a helyi állami távközlési cég, a PTT Serbia elnöke. A Mobtel jelenleg részben a PTT Serbia, részben pedig egy Bogoljub Karics nevű vállalkozó kezében van, a két tulajdonos részesedésének nagysága egyelőre vitatott.

A Milosevics-érában virágzó birodalmat kiépítő Karics - aki többek között egy internetszolgáltató, egy tévétársaság és egy bank tulajdonosa is volt - azt állítja, hogy a Mobtel részvényeinek 51 százalékával rendelkezik. A PTT Serbia vezetői ugyanakkor arra mutatnak rá, hogy ennek a pakettnek a teljes árát Karics mindeddig nem fizette ki.

Tadics a Reuters hírügynökségnek elmondta: a privatizáció megindítása előtt az államnak meg kell egyeznie Kariccsal részvényeinek megvásárlásáról. Erre még június végéig sort kellene keríteni, a tervek szerint ugyanis akkor lépne életbe az új szerb távközlési törvény - tette hozzá.

A Mobtel jelenleg közel egymillió előfizetőt tart nyilván, s nagyjából havi 7,5 millió eurós nyereséget termel. Elemzői becslések szerint a viszonylag jól kiépített hálózatot működtető társaság értéke 700 millió és 1,3 milliárd euró között lehet.

VG-ÖSSZEFOGLALÓ

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.