Egymást kioltó hatások
Az üzleti évét a naptári esztendőtől eltérően számító Egis Rt. immár féléves adatokkal állt elő. A társaság árbevétele a tavaly októberben kezdődött hat hónap alatt 10 százalékkal, 27,710 milliárd forintra emelkedett. A januárban kezdődő három hónap teljesítménye ugyan 5,6 százalékkal elmarad az első negyedév eredményétől, ám a január-márciusi 13,461 milliárdos adat 19 százalékkal jobb, mint a tavaly ilyenkori. Magyarországon az Egis 17 százalékkal több terméket adott el január óta, mint egy évvel ezelőtt, sőt, a 4,925 milliárd forintos adat 2,7 százalékkal jobb a decemberi végi eredménynél is.
Bár az exportárbevétel 25 százalékkal javult az egy évvel ezelőtti eredményhez képest, a cég közel 10 százalékkal kevesebb terméket tudott értékesíteni a külpiacon, mint október és december között. A legjelentősebben az oroszországi kivitel csökkent, amit Orbán István vezérigazgató nagykereskedelmi partnereik időszakos vásárlásainak tud be, felméréseik szerint ugyanis a kiskereskedelmi forgalmuk állandó. Ennek okán az Egis továbbra is tarthatónak véli a 25 százalékos forgalombővülést ebben a szegmensben.
A társaság közvetlen költségei az üzleti év első felében 11,882 milliárd forintot tettek ki, ami 30 százalékos emelkedést jelent a bázisszámokhoz képest, ám mint Marosffy László elmondta, ebből közel 10 százalékot képvisel az a 698 millió forintos készletátértékelés, ami csökkentette a bázisköltségeket. A további okok között a vezérigazgató-helyettes a forinterősödést említette.
A társaság üzleti eredménye így 31 százalékkal elmarad a bázistól. Az Egis viszont túljutott a korábbi rossz fedezeti ügyletek hatásain, s január-március között már 722 milliós pénzügyi eredményt ért el, szemben az előző időszak 1,2 milliárdos ráfordításával. Ennek köszönhetően az Egis II. negyedéve bámulatos eredményjavulást tartalmaz az elsőhöz képest, ám a 2,451 milliárdos adózás előtti nyereség mindössze 4 százalékkal múlja felül 2001 január-márciusának eredményét, míg a 3,834 milliárdos féléves adat már csak 3,3 százalékkal jobb, mint a bázisfélév számai.
Nagy László Nándor


