BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javít a BorsodChem

Az árbevétel csökkenése ellenére növekvő nyereséget produkált az első negyedévben a BorsodChem (BC). Ez főként az új terméknek, a TDI-nek és a PVC-gyártás javuló jövedelmezőségének köszönhető.

Jelentősen javult a BC jövedelmezősége az idei első negyedévben - derül ki a társaság által tegnap közzétett adatokból.

A tavaly kibontakozó világgazdasági lassulás és recesszió az idei első három hónapban is éreztette hatását, ennek nyomán a főbb termékárak átlagosan több mint 15 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. Nagyrészt ennek a számlájára írható az árbevétel visszaesése. A BC ismételten hangsúlyozta, hogy a forint tartós erősödése is kedvezőtlenül érintette az árbevételt, hiszen a termékek több mint 80 százalékát exportálták. A nem liberalizált energiapiac pedig azt eredményezi, hogy a BC külföldi versenytársainál drágábban juthat csak hozzá a villamos energiához és a földgázhoz.

A PVC-termelés jövedelmezősége azonban javult, ugyanis a fő alapanyag, az etilén ára meredekebben csökkent, mint a PVC jegyzése. Az üzemi fedezet növekedésében azonban ennél nagyobb szerepet játszott az új termék, a lágy műanyag habok előállításánál használt TDI, melyből a BC már tízezer tonnát értékesített az első negyedévben. A marzsok kedvező változásának köszönhetően az üzemi eredmény 7 százalékkal, 3,27 milliárd forintra emelkedett. A társaság vezetői szerint ráadásul a TDI jegyzése elérte mélypontját, és a második negyedtől az ár növekedésével lehet számolni.

A kamateredmény negatívuma viszont csaknem kétszeresére nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Ezt csak 92 millió forint erejéig tudta kompenzálni a devizahiteleken elszámolt árfolyamnyereség. A BC a TDI-nek köszönhető árbevétel-növekedés miatt 100 százalékos adókedvezménnyel számol. (OP)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.