Stagnál az OPEC olajtermelése
Piaci túlkínálatról számolt be a Bloombergnek Abdullah bin Hamad al-Attiah az OPEC képviseletében, hozzátéve, hogy a tizenegy OPEC-tagország júniusban esedékes tanácskozásáig nem kívánják növelni a nyersolaj kibocsátását - jelenti a hírügynökség. A kijelentés hátterében egyebek közt az húzódik meg, hogy az USA nyersolajkészletei a múlt hét folyamán 2,4 százalékkal, 325,6 millió hordónyira növekedtek, napi tízmillió hordós import mellett. Ezzel a világ legnagyobb kőolajfogyasztó országának készletszintje 1,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A bejelentéssel egy időben londoni jegyzés szerint a nyersolaj árfolyama hordónként 93 centtel (mintegy 3 százalékkal), 25,75 dollárra csökkent, ellentétben az eddigi trenddel: a brent olaj ára ugyanis ez év eleje óta összesen mintegy 25 százalékkal emelkedett.
A nyersolaj-kibocsátás egyébként április folyamán tízéves mélypontra esett, elsősorban Irak önkéntes embargója, illetve a venezuelai sztrájkok miatt. A tizenegy OPEC-ország napi nyersolaj-kibocsátása áprilisban 1,24 millió hordóval (közel 5 százalékkal), 24,06 millióra csökkent, ami nagyjából az 1992 júniusában piacra vitt mennyiséggel azonos. A legnagyobb kiesést Irak okozta, amely április 8-tól az izraeli-palesztin konfliktussal összefüggésben felére redukálta kőolajtermelését. Ezzel Iraknak sikerült feltornásznia az árakat, amelyek mozgását Bin Hamad al-Attiah szerint most főleg politikai tényezők, illetve azzal összefüggő spekulációk irányítják. A többi arab ország 1973 - az olajexport visszafogása után kialakult energiaválság - óta tartózkodik attól, hogy az olajtermelést politikai állásfoglalással kösse össze. (AJ)


