BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amerika már jobb formában

A két napig zárva tartó londoni tőzsde csaknem 2 százalékos zuhanással hozta be lemaradását a többi európai piachoz képest, az indexek többsége azonban csak kismértékben változott tegnap. Elsősorban az olajrészvények gyengélkedtek, mivel a nyersanyagár két és fél hónapos mélypontra került. A BP közel 4, a Shell 3 százalékkal került alacsonyabbra.

Rosszul szerepeltek a nagy brit biztosítótársaságok is, a Morgan Stanley Dean Witter ugyanis kedvezőtlen elemzéseket jelentetett meg a szektorról. A napok óta meredeken zuhanó Nokia iránt viszont feltámadt némi érdeklődés, és 3 százalékot emelkedett a jegyzése.

A Wall Streeten az javította a hangulatot, hogy az ISM szolgáltatási indexe az elemzői várakozásoknál magasabb értéket mutatott. A Gap ruhacég részvényei több mint 3 százalékkal ugrottak meg, miután a Prudential Securities javította a papírokra vonatkozó ajánlását. Stabilan erősödött a Wal-Mart is, ugyanis az elemzői várakozásokat meghaladó forgalombővülésről számolt be. A Microsoftot a Credit Suisse First Boston javuló profit-előrejelzése segítette, bár a szoftvercég így is csak másfél százalékkal tudott magasabbra kerülni. A számítógépes részvények viszont gyengélkedtek, így a Nasdaq Composite a negatív tartományban mozgott lapzártánkkor.

A kelet-európai tőzsdék minimális mértékben emelkedtek. A legjobban a Szurgut ment Moszkvában, az olajcég papírjai 4 százalékkal drágultak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.