Csökkennek az Aranyhal költségei
Az Europool Alapkezelő Rt. csökkentette az Aranyhal Nyíltvégű Befektetési Alap működtetési költségeit. A letétkezelői díj 0,75 évi százalékra mérséklődött, míg az alapkezelő egymilliárd forintos nettó eszközértékig évi egy százalék, az ezt meghaladó nettó eszközérték után évi 0,8 százalék díjat számít fel. Ezzel a pénzpiaci alapok között is igen óvatos stratégiát követő Aranyhal az egyik legolcsóbban működtetett termékké vált.
A díjak csökkentésével az alap hozamainak emelkedését kívánjuk elősegíteni - mondta Pál Tamás, az Europool Alapkezelő vezérigazgatója. Az Aranyhalnál egyébként tervezik a befektetési politika átalakítását is, így lehetőséget kívánnak adni arra, hogy az alap portfóliójában változó kamatozású jelzáloglevelek és stabil vállalati kötvények is helyet kapjanak. Arra számítanak, hogy a színesebb portfólió jobban fogja vonzani a befektetőket a most csak 421 millió forintos nettó eszközértékű alapba. A konstrukciót továbbra sem kívánják a Hunnia-alapcsaládba integrálni, az Aranyhal befektetési jegyeinek forgalmazását ezentúl is a K&H pénzintézet fiókhálózata végzi. (VG)


