BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eltűntek a vevők a tőzsdéről

Négy és fél havi mélypontja ellenére a magyar tőzsdeindex még mindig magasabban áll év végi szintjénél, ez azonban szinte kizárólag az OTP-nek és az Egisnek köszönhető. Szakértők szerint a külföldi befektetők vissztérése csak ősszel várható, de a piac így is jobban teljesíthet a fejlett tőzsdéknél.

Négy és fél havi mélypontra esett tegnap a BUX index, utoljára február elején zárt alacsonyabban 7700 pontnál. A tegnapi, két és fél százalékos esés okairól némiképp megoszlanak a vélemények: az kétségtelen, hogy a külpiaci kedvezőtlen hangulat erőteljes nyomást okozott, azonban a brókerek nagyobb része szerint erre egy kis lapáttal mindenképp rátett a miniszterelnök körüli bizonytalanság. A régióban egyébként az összes tőzsde egy százaléknál nagyobb mértékben esett.

A piaci szereplők szerint a belpolitikai helyzet megnyugvása nyomán nem várható semmiféle emelkedés. Erre ugyanis csak akkor lehetne számítani, ha a külföldi portfólióbefektetők ismét elkezdenék vásárolni a hazai papírokat.

Márpedig a nagy befektetési alapok lényegében április óta csak alig-alig jelentkeznek a vételi oldalon, jellemzőbbek voltak néha a nagy tételes eladások. Az év első három hónapjában a friss pénzek érkezése miatt teljesen függetleníteni tudta magát a BUX az akkor is rendkívül rossz külpiaci hangulattól, erre a következő időben már nem lehet számítani. Az elemzők továbbra is preferálják a feltörekvő piacokat, kedvező hangulatra azonban az általános várakozás szerint az őszig várni kell. Ettől függetlenül valószínű, hogy az idén és a következő években is felülteljesítik régiónk piacai a fejlett tőzsdéket.

Szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy a tőzsdeindex ezúttal is elrejti a piac vezető papírjainak ellentétes teljesítményét. A moszkvai index azért tudott a legjobban teljesíteni a régióban az idén, mert ott számos cég, főleg olajtársaság, papírjait keresték a külföldi alapok. Ezzel szemben például a varsói és a magyar tőzsdén csak egy-két részvény akadt, mely figyelemre méltó áremelkedést tudott elérni: e piacokon szinte csak a bankrészvényeket vásárolták nagy kedvvel. A hazai piacon az év eleje óta szépen emelkedő BUX ellenére már közel annyi vesztes van, mint nyertes: a blue-chipek között még többet nyertek a kedvencek a gyenge papírok veszteségeinél, de például a Graphisoft, a Synergon és a Pannonplast az idén is 20 százaléknál nagyobb veszteséget hozott össze, és a második vonalban is csökken a jól szereplő cégek száma. (ÁG)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.