Az év első öt hónapjában az Union Biztosító Rt. saját hálózatában kötött új szerzésű életbiztosításainak száma már elérte a tavaly egész évben elért új kötésekét. 2001-ben a biztosítótársaság új életbiztosítási szerzései két és félszeresükre nőttek, a beszedett állománydíjuk meghaladta az 1,3 milliárd forintot. Az életbiztosítási üzletág ilyen mértékű növekedésének tükrében igen merésznek tűnik az az Union Biztosító által meghatározott stratégia, amely szerint a társaságnál öt éven belül a nem életbiztosítások részarányát a díjbevétel 50 százalékára kell növelni a jelenlegi 10 százalék alatti mértékről.

E célból a társaság a közelmúltban több változtatásról hozott döntést. Mint Maják Viktor, a biztosító marketingigazgatója a Világgazdaság kérdésére elmondta: a múlt év októberében bevezetett, öt termékcsoportot érintő vállalati vagyonbiztosítási termékkörön belül a társaság július elsejétől díjkedvezményt nyújt azon ügyfelek részére, akik a termékekből összeállított biztosítási csomagokból választanak.

A biztosító a jövőben magasabb biztosítási limitszintekkel dolgozik, s olyan kiegészítő biztosítást is kínál, amely nemcsak a kárértéket téríti meg, de a kárral együtt járó többletköltségekre is (helyreállítás, pótlás) fedezete ad. Még az idén megkezdik és folyamatosan bővítik a társaság által kínált szakmai felelősségbiztosítási kört: a jelenleg a patikusoknak kínált felelősségbiztosításhoz hamarosan az önkormányzati vezetőknek és a háziorvosoknak ajánlott terméket is kidolgoznak.

Augusztus elsejétől új típusú, kombinált árképzést vezetnek be a lakásbiztosításoknál, ami szintén a biztosítási limitszint emelését, illetve az ingóságok biztosítási díjképzésének ügyfélre nézve kedvezőbb módosítását teszi lehetővé. A társaság továbbra is a lakásbiztosítások opciójaként nyújtja a lakástulajdonosok által gondatlanságból elkövetett károkozásokra vonatkozó felelősségbiztosítási termékét.

Lapunk kérdésére a marketingigazgató elmondta: céljuk, hogy már a közeljövőben a nem életbiztosítási termékek teljes körét biztosítsák ügyfeleiknek. Mindez - és a merész díjelvárás - azt feltételezi, hogy a biztosítótársaság hamarosan saját utas- és gépjármű-biztosítási termékekkel is benevezhet a piaci versenybe.

Nagy László Nándor