BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gödörben a Deutsche Telekom

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egy számjegyű tartományba esett vissza a Deutsche Telekom árfolyama. A történelmi mélyponton lévő jegyzés felerősítette a menedzsmenttel szembeni kritikákat.

Minden eddiginél mélyebbre csúszott a Matáv főtulajdonosaként is ismert Deutsche Telekom jegyzése a frankfurti tőzsdén. A távközlési óriás árfolyama áttörte a pszichológiai határnak számító tízeurós szintet, s immár több mint 90 százalékkal marad el rekordjától, amit még 2000 márciusában ért el.

A cég tőkeértéke alig több mint két év alatt 270 milliárd euróval zsugorodott, ami meghaladja Svájc GDP-jét. Elemzők szerint az egy számjegyű árfolyamtartományban még inkább felerősödnek a Deutsche Telekom vezérigazgatójával, Ron Sommerrel szembeni kritikák. Többen úgy vélik, már az önmagában drágítaná a papírokat, ha Sommer bejelentené távozását. Sok befektető Sommert tartja felelősnek azért, hogy a távközlési cég sorozatos akvizíciók nyomán egyre hatalmasabb adóssághegyet halmozott fel.

A német kormány - mely 43 százalékos pakettjével a cég főtulajdonosa - mindeddig elzárkózott a helyzet kommentálásától. A legutóbbi nyilatkozatokban Berlinben egyértelműen kiálltak Sommer mellett, akit még 1995-ben Helmut Kohl kancellár nevezett ki. A napokban ugyanakkor olyan hírek szivárogtak ki, miszerint a pénzügyminisztérium jövőre egy jelentős részvénycsomagot el szeretne adni a Kreditanstalt für Wiederaufbaunak (KfW). Ilyen tranzakcióra egyébként már 1997-ben és 1998-ban is sor került.

Az viszont problémát jelenthet, hogy a KfW sem vásárolhat a piacitól lényegesen eltérő árfolyamon. Márpedig kormányzati tisztségviselők többször hangsúlyozták, hogy a jelenlegi áron nem kívánnak megválni Telekom-papíroktól. A helyzet mindenesetre politikai színezetet is kap, mivel Németországban öszszesen mintegy hárommillió kisbefektető rendelkezik Deutsche Telekom-részvényekkel.

VG-ÖSSZEFOGLALÓ

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.