LSE-Nasdaq: kis lépés a frigy felé
A Nasdaq és a Londoni Értéktőzsde (LSE) szabályozási engedményekért folyamodott az amerikai értékpapír-piaci felügyelethez (SEC) - írta a Sunday Telegraph magát megnevezni nem kívánó illetékesekre hivatkozva. A piac már két hete bármelyik pillanatban várja a két tőzsde egyesülésének bejelentését, de egyelőre ennek semmi jele. Márpedig az összeolvadás létrejöttének elengedhetetlen feltétele, hogy a Nasdaq nyilvános kibocsátást hajtson végre, amelyre a jelen állás szerint a nyár vége előtt aligha kerülhet sor.
A londoniak számára még az is fontos szempont, és ez indokolja a mostani kérelmet, hogy továbbra is a brit piaci felügyelet alá tartozzanak. Amennyiben ugyanis az amerikai SEC felügyelné a londoni piacot is, szakértők szerint nem lenne kifizetődő a tranzakció. A két tőzsde állítólag arra is kérte a SEC-et, hogy ne korlátozza az egy tulajdonos által birtokolható részesedést.
Az egyesülés bejelentését a piac utoljára csütörtökre várta, amikor a negyedéves eredményeit is közzétette a tőzsde.
Bejelentés ugyan volt, de csak a hongkongi tőzsdével való együttműködésről, a befektetőket izgató Nasdaq-LSE eljegyzés még várat magára. (VG)


