A világ átlagos napi kohóalumínium-termelése 400 tonnával (57,9 ezerre) nőtt májusban az előző havi szinthez képest. A tavaly májusi mennyiséggel összehasonlítva minden régióban több alumíniumot olvasztottak - jelentette a Bloomberg a Nemzetközi Alumíniumintézet (International Aluminium Institut) közlésére hivatkozva. Főleg Észak-Amerikában volt jelentős a kínálat bővülése. Itt az idei első öthavi termelés összességében még így is közel 1 százalékkal gyengült, ám a többi térségé érezhetően - Közép- és Kelet-Európáé például 2,2 százalékkal - erősödött.

A kohók növekvő kapacitáskihasználása jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a meghatározó színesfémtőzsde, a londoni LME alumíniumkészletei 1995 márciusa óta nem tapasztalt magas szintre duzzadtak. Az LME kínálata (az ötvözetek nélkül) tegnap már meghaladta az 1,21 millió tonnát.

Így a határidős (háromhavi) tőzsdei árak a javuló keresleti várakozások ellenére is alig változtak az év elejéhez képest, és mintegy 8 százalékkal elmaradnak a tavaly június közepitől. A jelentés hatására tegnap késő délutánig tonnánként tizenkét dollárral (1352-re) süllyedt az árszint. Ez már több mint 40 dollárral kisebb a hó elején jelzettnél.

A londoni Economist Intelligence Unit tavasszal még tonnánként 1495 dolláros átlagárat jósolt erre az évre és 1580 dollárt meghaladót 2003-ra.

A bő tőzsdei kínálat annál érdekesebb, mert az Európai Alumíniumipari Szövetség (European Aluminium Association) tavaly októberi kétéves prognózisában globálisan markáns termelési hiányt jelzett 2002-re, ennek nyomán még jövőre is mérsékelten apadhatnak a világkészletek. E szerint ugyanis a nyugati világ átlagos kapacitáskihasználása nem nő, az észak-amerikai és brazíliai energiaköltségek emelkedése okozta termeléskorlátozások miatt. Ugyanakkor 2003-ig bezárólag csak Kínában (0,6 millió tonna) és Mozambikban várható nagyobb kapacitásbővítés. (Tavaly összességében 3,9 százalékkal, 27 millió tonnára nőtt a világkapacitás.) A készletek várható fogyását magyarázták azzal is, hogy a tavalyi visszaesés után az USA felhasználása 2,5 százalékkal (6,8 millió tonnára), Nyugat-Európáé - Törökországot is beleértve - 1,5 százalékkal (5,95 millió tonnára), Ázsiáé pedig 2,7 százalékkal erősödhet. Emellett folytatódhat a közép- és kelet-európai piac jelentős (tavaly 6,4, illetve 4,1 százalékos) növekedése.

A gyártók számára kedvezők a hosszú távú előrejelzések is. Az ausztráliai AME Mineral Economics szerint például 2006-ig az éves világkereslet 30 millió tonna fölé nő, mintegy hatmillióval meghaladva a múlt évit. A jelentős többlet mintegy 40 százalékát Kína fogja adni, amelynek felhasználása addigra eléri a hatmillió tonnát.

Magyarországon elsődleges alumíniumot (ajkai timföldből) már csak a Magyar Alumínium Rt.-hez tartozó inotai kohó gyárt, amelynek éves kapacitása nem haladja meg a 35 ezer tonnát.

VG-összeállítás