Termelési rendszer homoktövisre
A szövetkezet a közelmúltban kidolgozta a növény termesztési technológiáját, amit más termelőknek is ajánl.
A társaság jelenlegi termesztési és feldolgozási kapacitása évi százezer adag előállítására elegendő, pedig 20-25-szörösére is lenne igény. A hazai kereslet mellett külföldön, elsősorban Kanadában érdeklődnek a termék iránt.
A növényt - amely hazánkban ugyan jól ismert, de kultúrkörülmények között a szövetkezeten kívül más alig termeszti - legalább 40-50 hektáron kellene művelni. Ezért hirdették meg a termelési rendszer kialakítását.
Guoth János elnök szerint a szárazságtűrő növény (amely egyébként az elsivatagosodással fenyegetett Alföldön is alkalmas a telepítésre) meglehetősen munkaigényes. Gyümölcsének szedése sok kézi erőt igényel, ezért a termelők ily módon a foglakoztatási gondok enyhítéséhez is hozzájárulhatnak.
A homoktövis telepítésének költsége hektáronként 2,5 millió forint körül van, amihez központi támogatás is kérhető. A növény négy-öt év múlva hoz termést, és a szövetkezet elnöke szerint mai árakon számolva legalább mintegy 1,5 millió forint eredményt hozhat hektáronként.
Fehér István


