Bét - tőzsdejelentés
Az OTP és a Matáv "bulijába" a másik két blue-chip, a Mol és a Richter nem lett beavatva. Míg a telekompapír és a bankrészvény nyitástól kezdve húzott felfelé, addig a másik két papír csak déltájban lendült hirtelen a többiek után. Nem is véletlen, hogy ez utóbbi kettő csak 1,7, illetve 2,5 százalékkal jutott előbbre, miközben a másik kettő tündökölt: az OTP 131 forinttal, 6,7 százalékkal repült, míg a Matáv 833 forintos ára 5 százalékos emelkedés után alakult ki.
A külföldi befektetők váratlan fél év eleji megjelenéséből táplálkozó optimizmus csak a zárás környékén csillapodott egy kicsit, a BUX ennek ellenére 265 pontos, 3,65 százalékos emelkedéssel zárt, szép, 7,2 milliárdos forgalomban. A decemberi BUX szerényebben lépkedett: 3,2 százalékkal emelkedett.
A második vonalra a rali egyáltalán nem hatott, sőt, a Mezőgép még 1000 forint alá is benézett. Ez újabb történelmi mélypontnak számít.


